Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Imahét – 4. nap – Bizalom: Ne félj, csak higgy! A látszat csal

Imahét – 4. nap – Bizalom: Ne félj, csak higgy! A látszat csal

„Mert ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok, és ezt mondta: Ne félj, Pál, a császár elé kell állnod, és Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak. Azért bízzatok, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.” (ApCsel 27, 23-27)

Kell nekünk a biztatás, amikor kétségbe ejtenek a velünk történt események, amikor a fájdalommá válik bennünk a félelem, vagy amikor a sok keserűségtől megfárad a lelkünk, valahogy úgy, ahogyan József Attila vall erről a „Reménytelenül” című versben: „Az ember végül homokos,/ szomorú, vizes síkra ér,/ szétnéz merengve és okos/ fejével biccent, nem remél”. Ha átadjuk magunkat az Úrnak, akkor ő nem hagy minket aggasztó bizonytalanságban hánykolódni, mert Ő ma is így szól hozzánk: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43,1). Ez nemcsak egykor Ézsaiás prófétának vagy Pál apostolnak szólt, de lehet a mi mennyei biztatásunk is, csak ehhez el kell döntenünk, hogy akarunk-e az Atya szolgálatába állni?

Pál apostol fogolyként volt jelen azon a hajón, amely Róma fele tartott, de Málta közelében olyan több napig tartó viharba kerültek, amelyből már nem hitték, hogy épségben kikerülnek. Amikor végleg elveszítették a reményt és csak a csoda segíthetett rajtuk, Pál akkor kezdett szólni az ő Istenéről, akinek szolgál.

A külső és a belső történés teljes ellentétben állnak egymással. Kívül a pusztító vihar, amely a tapasztalt hajósokat is megfosztotta a reménytől. A recsegő-ropogó hajóban 276 ember volt, akik között voltak katonák, tengerészek, egyszerű utazók és rabságban lévő bűnözők. Ez utóbbiak között utazott Pál is, akin nem mutatkoznak a pánik jelei. Amíg a szakavatottak dobálták ki a fölösleges súlyt a hajóból, hogy mentsék az életük, addig ő egy angyal szavára figyelt. Később, amikor már mindenki tehetetlennek érezte magát, akkor ő mennyei szelídséggel inti nyugalomra a többieket, mert az Úr megmenti őket. Pál akkor is Istennek szolgál, amikor látszólag egyáltalán nem alkalmas sem az idő, sem a hely. Így szolgál az, aki az Úrban bízik.

 „Ne félj, Pál”, bíztatta az angyal az apostolt.  Lám a megnyugváshoz az is elég, ha tudjuk, hogy Isten ismeri a nevünk. Ez azt jelenti, hogy személyesen ismer minket az összes aggodalmunkkal együtt. Nem baj, ha még nem tudjuk előre a bonyodalmakra a választ, a nehéz helyzetből való menekülési utat. Pál sem tudta, de az hogy meghallotta Isten üzenetét elég volt ahhoz, hogy bátorságot nyerjen és másokat is bátorítson.

Pál ajándékba kapta a hajó minden utasát. Ez az ajándék Jézus Krisztusra mutat, hiszen „aki az ő tulajdon Fiát nem kímélte, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt?” (Róma 8, 32).  Mi mit teszünk azokkal, akiket ajándékba kaptunk? Szülő a gyerekkel, tanár a diákkal, főnök a beosztottal, lelkész a gyülekezettel és persze mindez fordítva is megállja a helyét. Bátorítjuk, biztatjuk, Istenhez vezetjük őket vagy csak magunkra gondolunk?

„Azért bízzatok, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta”- vallotta meg az apostol. Ez a hit pedig nemcsak neki jelentett megtartást, hanem a hajó többi utasának is. Eszembe jut erről a négy barát, akik megbontották egy ház tetejét, hogy Jézus elé juttassák a mozgásképtelen beteget. „Jézus pedig látva hitüket” (Márk 2, 5) meggyógyította a bénát. Van-e olyan hitünk, mint Pálnak, vagy a tetőt bontó barátoknak volt? Tudjuk-e hittel kérni a családunk, a szeretteink, a gyülekezetünk, a földi anyaszentegyház megtartását?

„. Egy szigetre kell kivetődnünk”, zárja az apostol a bátorító beszédét. Istennel mi is kivetődünk életünk reménytelennek tűnő hányódásaiból.  Egy biztonságos helyre jutunk, ahol megszűnik a fenyegetés, újraéled az emberek közötti szeretet, és újabb ajándékokat kapunk a mi Atyánktól.

Bízz Istenben, aki soha nem hagy magadra, mert megváltott és az övé vagy. Ámen.

Erdei-Árva István,

Szamoskóród-Dobrácsapáti

Szóljon hozzá