Egyházkerületi szintű egyháztörténeti vetélkedőt és ifjúsági találkozót szerveznek szombaton Erdődön Kopácsi István nevével fémjelezve, immáron harmadik alkalommal
A vetélkedő anyaga, mint eddig, két részre oszlik, egy világtörténeti szakaszra és egy magyar történelemmel kapcsolatos tanulnivalóra. A Kálvin Emlékével idén záródnak, a reformátor 450 évvel ezelőtt, 1564. május 27-én hunyt el. Emlékének tisztelegnek azzal, hogy a tananyag nagyobbik része az ő életével foglalkozik. 410 éve 1604. október 14-én kezdetét vette a Bocskai féle szabadságharc, ennek apropóján Bocskai István életéből is készülhetnek a fiatalok.
Program szerint szombaton Erdőd Város Rendezvénytermében 9 órától lehet regisztrálni. A nyitó áhítatot Kánya Zsolt-Attila KRISZ-elnök tartja. Köszöntések rendjén megszólal Rácz Ervin házigazda lelkész és Nagy Szabolcs parlamenti képviselőjelölt. A vetélkedő első fordulója írásbeli megmérettetés lesz, a szünet után pedig az ún Játszma nevű játék méri fel a jelentkezők tudását.
Ebédszünet után lelki feltöltődés is lesz. Az ifjúsági istentiszteleten, az erdődi református templomban 13 órától Orbán László szentjobbi lelkipásztor hirdet igét, Kovács Sándor esperes köszönt, majd Dr. Buzogány Dezső egyháztörténet tanár tart előadást Kálvinról és az első erdődi zsinatról.
Ifjúsági programok 14 órától lesznek Erdőd Város Rendezvénytermében. A vetélkedő eredményhirdetése után fellép a szászrégeni Sófár Együttes, majd párhuzamosan fog zajlani a táncház Kása Zsolt és Melinda néptáncosok vezérletével, valamint az íjászbemutató a református templom udvarán
A Sófár együttesről beharangozóként érdemes tudni: 2009 októbere egy változást jelentett 12 szászrégeni ifjú számára, mivel ekkor alakult a ma már Sófár név alatt működő ifjúsági keresztyén együttes. Igazán nem is tudják, hogy a zene iránti szeretet, érdeklődés indította el őket ezen az úton, vagy ennél több, de a lényeg az, hogy az évek elteltével valóban eljutottak oda, hogy érzik, ott benn valami megmozdul minden alkalommal, mikor énekelhetnek, és a zene a második helyre kerül, ahol lennie kell. A sófár szó különösségével, és szép bibliai üzenetével azonnal megfogta őket, hisz mindent magába foglal, amit képviselni szeretnének: „a sófár hangja megnyitja az eget, hogy imáink könnyebben eljuthassanak Istenhez.” – vallják. 2009 óta már szép lassan öt év telt el, és ezalatt átalakulásokon ment keresztül az együttes felállása, most jelenleg nyolcan dicsérik együtt az Urat. Együtt, hisz úgymond a munkatársságon kívül barátok, szívesen töltik együtt szabadidejüket. „Jó egy olyan közösségbe tartozni, hol önmagad lehetsz, bármikor számíthatsz egy mosolyra vagy akár egy segítő kézre.” Jelenlegi felállásuk a következő: Vokál és ritmusgitár: Banga Gáspár-Attila, vokál: Ördög Timea, vokál: Wagner Henrietta, vokál és hegedű: Vajda Roland, billentyű: Ördög Ödön, basszusgitár: Balázs Norbert, szólógitár: Lengyel Károly, dobok: Csegedi Szabolcs.
Nagy szeretettel várnak mindenkit a szervezők. Ha a vetélkedőn versenyző- vagy szurkolóként nem is lesznek jelen, mindenképpen érdemes ott lenni 13 órától az ifjúsági, fiatalító programokon.