Ifiimahét tervezésben

Tisztelt szolgatárs, szeretett testvérem Krisztusban,

A Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) szeretne, a Királyhágómelléki Református Ifjúság számára az Egyetemes imahét és a Vakációs Gyermekbibliahét mintájára, Ifjúsági programot készíteni, melyet egyházkerületünk gyülekezeteiben, az ifjúsági csoportoknak – illetve csoportokkal közösen – lehetne megtartani – kicsit nevelve őket, hogy ne maradjanak pusztán fogyasztók.

Az elkészített programmal, segédanyagot szeretnénk adni, a gyülekezetekben szolgáló lelkésztestvéreknek ifjúsági munkához. Egyházkerületünk fiataljai már ma is fontos részét adják a gyülekezeteknek, de ne feledjük a jövőben közülük kerülnek majd ki egyházunk lelkipásztorai, presbiterei, és fenntartói is: nem csak önös érdek abban gondolkodni, hogy őseink imádsága és munkája utánunk ne vesszen el, de a Mindenség Urának is az az akarata, hogy mi, és ők is – mármint gyermekeink és unokáink – megtartassunk. A kész programot igyekszünk nagyobb közösségben is életre hívni.

Kérném tehát az ifjúsági munkában szorgoskodó lelkipásztortestvéreket, de azokat is, akiknek még nem szívügye ez a korosztály, de szeretnének csatlakozni ehhez a nemes feladathoz és kihíváshoz, hogy vegyenek rész a közös ötletelésben és a program konkrét kidolgozásában. Jelentkezni a: mikloboldi@gmail.com e-mail címen lehet. Határidő 2020 április 30. A jelentkezők majd május folyamán fognak összeülni, hogy kitalálják és kidolgozzák a programot. A közös munka koordinálásával Mikló Boldizsár nagyszalontai lelkipásztor testvérünket bíztuk meg.

Kérném azokat a lelkipásztor testvéreket is, akik nem tudnak csatlakozni a programot kidolgozó csapathoz, hogy majd fogadják szeretettel az elkészült munkát s csak úgy, mint az imahetet, vagy a vakációs gyermekbibliahetet, kicsit saját képükre formálva népszerűsítsék, s tartsák meg majd a gyülekezetekben, ahol szolgálnak. Tudjuk, hogy sok olyan gyülekezet van, ahol az ifjak kevés létszáma miatt nehezen lehet folytatni az ifjúsági munkát. Ilyen esetekben javasoljuk, hogy akár társuljon néhány kisebb gyülekezet s dolgozzanak együtt, vagy csatlakozzon a kicsi egy nagyobbhoz, ahol folyik a munka.

Életükre és munkájukra Isten gazdag áldását kérem s maradok tisztelettel…

2021. április, Nagyvárad

Vélemény, hozzászólás?