Különleges vendége volt még május 16-án a Lankadatlanulnak, azaz a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaórájának.
Hitünk a 21. század viharaiban címmel tartott előadást Dr. Békefy Lajos Ph.D. református lelkipásztor, szociáletikus, közíró, fordító, kutató, publicista, a Protestáns Műhely külügyi titkára, a Presbiter Lap szerkesztője. 1000. cikke jelent meg a kolozsvári Agnus Rádió honlapján bekefy.agnusradio.ro. 2012 eleje óta – nem sokkal nyugdíjaztatása után – keletkezett az 1000 írás. Spirituális „mini-esszék”, ünnepi elmélkedési sorozatok, továbbá a keresztényüldözéssel, a migrációval, az ökológiai problémákkal foglakozó írások, híradások a világkereszténységet foglalkoztató aktualitásokról, esszék a reformációval, a reformátori örökséggel, ennek 21. századi érvényességével kapcsolatban, a világvallások helyzetét bemutató sorozatok, világsikerű keresztyén könyvek recenziói, számos teológiai aktualitás, igazán biblikusan. E cikkeket ingyen írta és nyújtotta át olvasóinak – gratis. A cikkeket fordítások, könyvek egészítik ki, teszik teljessé. Amúgy 1976-tól több mint 2800 cikket írt.
Szigetlankán az ismert közíró, lelkipásztor, teológiai professzor előadása – egyebek mellett – arra világított rá, hogy mi a reformáció üzenetének mai jelentősége és hogyan lehetséges ezt továbbadni, továbbvinni mai modern korunk embere számára. Előadásában ugyanakkor érintette korunk sokféle problémáját és az azokra adható keresztyén válaszlehetőségeket is. Mi minden fenyegeti napjainkban és a jövőben a reformáció drága örökségét? Lesz-e újabb reformáció 500? Milyen békés fegyvereink vannak az ártalmak, támadások kivédésére? Háborúban áll a keresztyénség világszerte vagy “csak” szükségszerű ütközetek bajvívója és hadakozója? Milyen lelki fegyvertárad van? Mindezekre a kérdésekre adta meg a hatékony választ 25 kivetített kép segítségével, legfőképpen a Biblia iránytűjével.
Az alábbiakba vele beszélgetek:
A hitharcokról beszélt Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetében, mindenekelőtt erről a harcról szeretnénk, ha tanitana bennünket.
A legnagyobb dolog az, hogy Isten harcol érettünk, minden más hitbeli harc tulajdonképpen annak a lefegyverzettségnek a küzdelme, amitől kezdve fogjuk látni, hogy kiért és miért élünk. Isten Országának vagyunk a katonái, szolgái és ez mindig több mint bámely földi ország. Ha ezért az országért oda tudom magamat tenni szellemileg, lelkileg, testileg, időmben, figyelmemben, akkor egészén másféle képpen tekintek másra.
Ha már országról beszélünk, akkor azt is elmondhatjuk, hogy Erdélyországból származik.
Hadadi, tövisháti gyökereim vannak. Nem rég fedeztem fel személyesen a gyökereimet. Amikor rádióssá váltam, a Magyar Rádió Református Egyházi adását szerkesztettem, első határon túli adásunkat Szatmárnémetiből közvetítettük, úgy éreztem, hogy egy kicsit hazajöttem. Akkor megszólítottam a gyülekezetet: Kedves rokonaim, kedves testvéreim, a kettő közül egy biztosan igaz! – Istentisztelet után odajött hozzám valaki, akiről kiderült, hogy távoli rokon. Azóta sok lehetőséget, nyitott ajtót adott Isten, hogy itt Királyhágómelléken, vagy Erdélyben prédikálhattam, előadást tarthattam. A feleségem édesanyja is innen származik, azaz az érmelléki Magyarkécről.
Az Agnus Rádiónak 2012 óra az ezredik cikke jelenik meg. Hogyan indult, és hova érkezett ez a projekt?
Amikor először kopogtattam be az Agnus Rádióhoz, akkor fejeztem be a büntetésvégrehajtó intézetekben végzett szolgálataimat. Hosszú időn át voltam az ország legnagyobb börtönében, Dunaújvárosban börtönlelkész. Ugyan nyugdíjba mentem, de jó értelemben véve nem bírtam magammal, így aztán beindult a tollam mégjobban, bár addig is rengeteget írtam, de még dolgozik bennem a Mennyei Főszerkesztő megbízása.
Hogy lehet ennyi mindent bevállalni, hogyan győzte ezt a sokrétű szolgálatot? Illetve van-e olyan lelkigondozói vonzata, hogy kiírja magából a gondokat?
Erre azt tudom mondani, hogy nem írom ki magamból a dolgokat, inkább megbeszélem Istennel. Hogy bírom? – ezt már többen megkérdezték tőlem. „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek.” (Mt 6,21) – ez volt az én konfirmációs Igém Győrben. Én letehettem az én életemet, kegyelem által Krisztus kezébe 16 éves korom, azaz megtérésem óta. Ez Svédországban történt, egy olyan igehirdetés hatására, amit nem értettem, de mégis leroskadtam és azt mondtam az Úrnak, hogy Őt akarom szolgálni. Azóta nem azért írok, mert ki akarok írni magamból bánatot, hanem azért mert az én Urammal beszélgetek. Keresztyénüldözés, a magyarság problémái, a lelki élet gyönyörűségei, szellemi találkozásaim Kálvinnal, Lutherrel… – ezek foglalkoztatnak. Akit megragadott Krisztus, az egyszerűen oda teszi magát, mint ahogyan Dávid kezében ott van a hárfa. Lehetnek buktatók, vagy bármilyen élethelyzetek, nem tudom nem az Ő nevét zengeni.
Mi Európában, és mondhatom nyugodtan, a jóléti társadalomban félgőzzel működtetjük a keresztyénséget, míg más helyen azért sokkal pezsgőbb, élőbb a hitélet. Mivel lehetne felrázni Európát, vagy környékünket?
Európában nekünk nem az iszlám jelent a problémát, hanem mi magunk, vagyis azok, akik a gyökerektől lemetszettétek magatokat. Gyakorlatilag itt arról van szó, hogy önmagunk imádata, öntömjénező magatartás váltotta fel az Isten-imádatot. Nos, én itt látom az európai keresztyénség megroskadásának okát, mert érződik a túlott egocentrizmusnak a hatása, levették a piramis tetejéről azt, ami odavaló, és felkerült helyére az ember. Ha az embernek tele van a keze, nem fogja kinyújtani. Ha én tele vagyok önmagammal, akkor nem fogok Isten felé fordulni. Peter Berger valláskutató mondta, hogy: „a modern társadalom az embert igyekszik minden oldaláról alápócolni, biztositani, minek ide Isten?!” Pár évtized után azonban rájött, hogy az embert úgy szerkesztette meg valaki, hogy egy idő múlva felébred benne a múltja, a hozzátartozásnak az érzése. És mivel Isten teremtette az embert, fel fog egy idő múlva ocsúdni és fogja keresni a forrást, mert a konzummal nem lehet az emberi lelket kielégíteni, az emberi lélek csak Istennel elégszik meg, transzcendens éhség van az emberben.
Arra, aki ennyi mindent tevékenykedik, előbb-utóbb elkezdenek irigykedni, ferde szemmel nézni. A keresztyén-üldözés ilyen formáját az ember meg tudja tapasztalni. Ha nem is önmagáról beszél, mit tudna tanácsolni azoknak, akik ezt élik át?
Olyan családban élek, ahol naponta imádkozunk. A Bibliaolvasó kalauz nem valami diszkiadvány. Az Igéből élünk. Olyannyira, hogy a kis unokám ezekkel a szavakkal indított el egy hosszabb utamra: menj nyugodtan, én imádkozom érted. Ha emberekre néznénk, akkor másképpen állnánk az ügyhöz. Minél nagyobb a sötétség, annál erősebb a fény. Ha nagy a sötétség egy pici gyertya is eligazit. Hálás vagyok Istennek, hogy megtanított arra, mégha fáj is sokminden, nem magamra kell koncentrálnom, mert akkor elveszítem az egyensúlyomat. Ha tudjuk honnan jön a fény és nem engedünk az emberi indulatoknak, és nem próbálunk bosszút állni, hanem Istenre bízzuk az igazságtételt, akkor fogjuk bírni tovább. Egyedül Krisztus a kőszikla, ő az iránytű, és ha Őrá nézünk, aki vállalta értem a szenvedést és győzött. Voltak az életemben óriás kelepcék, bele is estem egyikbe-másikba, meg is sérültem, de mindig volt benne, alázat: „Uram, ha te adtad, meg is fogod adni, hogy tudom minőségileg meghaladni ezeket a helyzeteket, tehát a rosszból is kihozni a jót.”
Mi biztat tehát bennünket hitünk harcaiban?
Az ördög nem alszik, sem Szatmárnémetiben, sem a 21. században. Egyre rafináltabb módszerekkel próbálja Isten népét megtámadni, lejáratni, sarokba szorítani. A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy a látszatokkal szemben, a lényegre koncentráljunk: nem vagyunk egyedül, nem egy lejárt órát próbálunk visszahozni a történelemben. Próbáljunk meg úgy előre tekinteni, hogy tudjuk, valaki vezet, valaki velünk van, velünk az utcán jár, együtt közlekedünk, együtt végezzük a napi dolgokat. Ne felejtsük el, nem vagyunk egyedül. Nem egy veszett ügynek vagyunk a prókátorai, hanem a győztes Krisztusnak védelme alatt állunk, aki úgy győztes, hogy közben áldozat. Az ima mindig kéznél van, a lelki fegyvereket naponta fel kell öltözni, a győzelmes Krisztus védelme tudatában!