Istenem! A hazugság félrevezetésének útjain csetlünk-botlunk, már önbizalmunkat is veszni látjuk, amikor szemérmetlenül hazudnak szemünkbe a nagynak mondott hatalmak.
Mennyire megszégyenítő, ha tekintélyek veszítik el a szavahihetőség méltóságát. Nem maradhat el ilyenkor a magunk vétkeinknek beismerése, mert tudnunk kell a kisebb ferdítésekből terebélyesedik ki az igazság torzításának óriás műve. Minden szinten ismételjük ősszüleink bűneit, és bár ismerjük Krisztus Jézusunk áldozatát, mégis hajlamosak vagyunk naponta elfelejteni azt. Fáj nekünk bűnünk eltagadhatatlan és legyőzhetetlen jelentkezése és mindenkori kísértése, de még mindig nem ismertük fel az egyetlen megoldást, a teljes énünk legteljesebb átadását NekedÍ. Ez a félelmekben összetörni látszó világ nem talál kiutat, és egyelőre nem is tud Hozzád imádkozni. Keresi nyugalmát képzelt erőknél, de nem találja, mert nincs Nélküled senki, aki megbékéltetné. A mi feladatunk lenne szólni és cselekedni a megtartó evangéliumot ebben a feszültségekkel teli helyzetben is. Agresszív ökle a halálosztogatónak felettünk van, de hadd legyen a vigasztalás simogató keze is közelünkben Részedről.
Urunk, hatalmad teremtő, nemcsak létező, hanem alkotó. Amint a semmiből teremtetted a teljes világot, úgy teremtsd meg most, közöttünk egyelőre a fegyvercsendet, majd a lélekcsendjét, hogy valóságos béke szülessen. Ámen!
Nagyváradon, 2022. március 18.
A békesség kötelékében!
Csűry István