Pintér Bélával a magyar keresztyén könnyűzene legismertebb előadójával beszélgettem pár héttel ezelőtt a fehérgyarmati koncertje után. Tanulságos beszélgetés volt. Sokan ismerik őt. Főleg gyerekdalai ismertek, de a keresztyén ifjúsági dícséretei is a fiatalok körében nagyon népszerűek. Ritmusos, modern dalai a Harangszó Rádió műsorából sem hiányozhatnak.
Nyitás képpen arra szeretnélek kérni, hogy egy pár szót mondj magadról, családodról, szolgálatodról.
Debrecenben élek, feleségem és négy gyermekem van, akikkel az Isten országát szolgáljuk, építjük és hírdetjük, hogy Jézus Krisztus az Úr. Tesszük ezt bizonyságtételeinkkel, énekeinkkel 15 éve. Többszállon folyik a munka: van egy gyerekcsapatunk, a Csemeték, illetve van egy felnőtt dícsőítő zenekarunk.
Honnan indutál? Melyik volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy te ezzel szeretnél foglalkozni?
Sokan megkérdezik ezt tőlem. Igazából nem tudom dátummal és helyszínnel alátámasztani. Gyerekkorom óta bennem volt a zenélhetnék, ha szabad így fogalmazni. Ha volt egy fésűm, vagy egy nájlonzacskóm, akkor azokat is megszólaltattam. Hegedűztem, fagottoztam, zongoráztam, tőbb kórusban énekeltem. Mindig is közel állt a zene a szívemhez, és ami talán ettől fontosabb, délutánonként, esténként, amikor senki nem látott, nem volt semmi kényszerítő erő, vagy ilyen meg olyan kórus, zeneiskola a szülők részéről, hogy ezt most csinálni kell, akkor én elvonultam és mindenféle saját szerzésű dalokat énekeltem az Istennek. Akkor még gyerekként eszembe sem volt, hogy azokat lekottázzam, leírjam, csak úgy mentek ezek a dolgok és feloldódtam abban a jelenlétben, őszinte gyermeki közegben, amit abban a szobában átéltem. Otthon éreztem magam benne. Akkor még senki nem mondta, hogy ezt dicsőítésnek hívják, vagy hogy nekünk dicsőíteni kell az Urat. Bár keresztyén szülők gyermeke vagyok, de nem volt akitől ezt utánozhattam volna. Azt gondolom, hogy ez maximálisan az Isten munkája és az a nagyszerű elhívás, amit Ő adott a szívembe.
Többféle stílust képviselsz, gyerekdalok, pop, rock, rap. Honnan jönnek az ötletek, hogy erre vagy arra a stílusra szerzel egy éneket? Én rádió-műsorvezető ként azt szeretném, hogy valahogy közel vigyem a mai emberekhez az evangéliumot, akár egy zeneszám kiválasztásával is.
Nagyon fontos az, hogy milyen eszközökkel közvetítjük az Isten országa evangéliumát. Az, hogy én ezt zenével tehetem, az nagy kiváltság. A zene az egy fantasztikus eszköz. Miért különböző stílusúak? Ahány ház, annyi szokásm azt szokták mondani, ahány ember, annyiféle zenei világ. Ezért tartom fontosnak, hogy amibe csak meg lehet szólalni, tegyük meg, hogy minél szélesebb legyen a háló (a Mester a halfogáshoz hasonlította az evengelizálást) és ezáltal annál nagyobb eséllyel több halat tudjon az Ige befogni. Tőlem abszolút idegen volt és távol állt a könnyűzene, vallásos neveltetést kaptam, egyházi kórusban énekeltem. Azonban nem állhatnak távol tőlem azok az emberek, akik még nem ismerik Jézus Krisztust. Két dolgot tehet egy keresztyén: Vagy azt mondja, hogy ez itt a négy fal és gyertek ide be! Ez nem nagyon szokott működni, legyünk őszinték! Vagy pedig kimegyek. Ha kimegyek, nem kell olyanná válni, de értenem kell az ő világukat. A legnagyobb példakép ebben Jézus, akiről azt írja a Biblia, hogy mindenben hasonlított hozzánk, kivéve a bűnt. Kimegyünk, evangelizálunk, énekelünk, tapsolunk, a gyerekekkel még táncolunk is, mindenben hasonlítva ahhoz a miliőhöz, amit egy világi ember megszokott, de nem azonosulunk a bűnös felfogással és az istentagadással. Amikor látják, hogy ezek a keresztyének nem is „eszik” meg az ember, akkor elmondjuk nekik, hogy: „Figyelj, örök életed van Krisztusban, ha igent mondassz!” Ehhez a zenét használjuk fel, mint eszközt. A cél minden esetben Isten országának az evangéliuma.
Ahogy látom egyre inkább lebomlanak a felekezetek közötti falak. Te is nyitott vagy, most egy református rendevényen találkoztunk, de más felekezetek meghívására is igent mondassz. Mennyire fontos az ökumené?
Sokfelé megfordulunk. Csaknem valamennyi egyházzal kapcsolatban vagyunk. Azt gondolom, hogy (és ez tapasztalat) vagy együtt vagy sehogy. Igazából nevezhetjük ezt ökumenének, bár vannak köztünk távolságok, szakadékok, de nagy örömömre szolgál, hogy felülírja történelmi hagyományainkat, az egymástól való elszigetelésünket az, hogy érezzük mindannyian: közel van a Úr Jézus visszajövetele. Közel van az a nap, amikor már nem lehet dönteni, amikor lezárulnak a dolgok. Felgyorsultak az események, nemcsak a hitéletünkben, hanem politikailag, gazdaságilag, csak kapkodjuk a fejünket, hihetetlen iramban feljlődik az emberiség. Ez egyszer vége lesz, nem mehet a végtelenségig így. Azt hiszem, hogy az idők szavát érezzük mi keresztyének, azt látom. Sokszor a nyomorúságos helyzetünk kényszerít bele abba, hogy kinyújtsam a kezemet a másik felé, szakítsak végre azzal, hogy: én jobb vagyok mint te, én profibb vagyok, mint te, én régebb óta csinálom, mint te, nekem klasszabbak a hagyományaim, nekem nagyobbak az értékeim, nekem több templomom van… Ezek emberi gyarlóságok, de őszintén valjuk meg, sokmindenkiben benne van ez. Isten kegyelme, hogy ebből kijöhetünk egyre többen és azt mondjuk: dehát őérte is a Jézus vére folyt, ránézek a Kriszust látom benne, ő az én testvérem, hozzá tartozom, ugyanaz az Atyánk. Bármilyen felekezethez tartozhatunk, lehetünk ilyen “isták”, olyan “isták” a lényege mindegyiknek az: egy az Apánk aki elküldtem a Fiát, Jézust értünk, ez alatt a név alatt kell nekünk futnunk és győzelemre vinni azt az ügyet, amit úgy hívnak: evangélium.
Különböző helyeken jársz a Kárpát-medencében. Látsz e különbséget az emberek mentalitásában? Van-e különbség ember és ember, közönség és közönség között?
Ahány koncert, annyi féle. Nemcsak a különböző stílusa miatt: gyerekkoncert, felnőtt koncert, szóló, … Nem készülök különösebb repertoárral, felmegyek a színpadra, van egy kitűnő segítőtársam, a feleségem, aki a szemmozdulásomból érzi, hogy mi fog következni. Igazából ott áll össze, hogy mit fogok énekelni a több mint száz dal közűl, érzi az ember a közönség kisugárzsásából, hogy mire van szükség. A cél mindig ugyanaz, hogy ez evangélium hirdetve legyen, a reménységről beszéljünk, nem kell meghalnunk a bűneinkben, örök életünk van és jöhetünk Jézushoz. Ilyen szempontból azonban mindegyik közöség egyforma. Különboző háttértből jönnek, világiak-keresztyének, kicsik-nagyok, fiatalok-idősek, magyarok-romák, mindenfélék, de egyvalamiben egyformák vagyunk, ahogy a Biblia fogalmaz: szűkölködünk és híjával vagyunk az Istennek és vágyjuk Őt. Ez a vágy és akarat ott van minden emberben, még ha nem is fogalmazza meg. Keresünk valamit, azt a békességet, ami Krisztusban van, Ő a forrás. Ha ezt a lényeget nem felejtem el, „sikeres” lehet a koncert. Nem egyszerüen egy kultúrprogramot szeretnék nyújtani, hanem egy magvetést. Bármi, amit az Isten országáért teszünk, rádiózás, igehirdetés, az egy magvetés: kimegy valami, és abban hiszek, hogy jó földbe fog esni. Hazamegy, az ember forgatja magában, és ezáltal közel kerűl az Istenhez.
Milyen élményeid maradtak meg a koncertekből?
Érdekes, azt mondaná az ember, hogy egy nagy koncert (Papp László Sportaréna, Syma csarnok, Hősök tere…). Őszntén szólva nem. Inkább azok az élmények a maradandóbbak, ahol kevesebben voltak, egy-egy templomnak az udvarán, kicsi, családias közösségekben. Isten jelenlétét jobban éreztem. Olyan jó érzés olyankor beűlni az autóba és azt mondani, hogy amire rendelve voltunk „megcsináltuk!” Ettől nagyobb „fizetség” nem kell. Ez ad erőt a további szolgálatokra. Nem kell attól félnem, hogy kiégek, mint a világi sztárok. Nem vagyok sztár és nem is akarok az lenni. Számomra minden koncert olyan, mintha ma kezdeném, izzad a tenyerem, izgulok, de jön az Isten áldása, átélem azt, hogy az Isten használ. Ennél nagyobb öröm nem kell az ember életében, minthogy érzi azt, hogy eszköz lehet az Isten kezében.
Ki a példaképed?
Jézus! Jézus! Jézus! … Jézusra mutató példaképek még: Michael W. Smith, Darlene Zschech, Hilfsong… Nem elsősorba a stilus miatt, bár az is közel áll hozzám, hanem amiatt a kisugárzás, Istenre hagyatkozás miatt, ami az ő életükből lejön. Hitelesnek tartom őket, egy szolgálónak a legnagyobb kincse a hitelesség. Volt szerencsém találkozni velük, semmiféle sztárallür, közvetlenek voltak. Jézus is ilyen lehetett, nem voltak testőrei, bár a tanítványok sokszor szerettek volna azok lenni, elküldték a gyerekeket… Jézus másra tanított, arra hogy osszuk meg az emberekkel a „szívünket”.
Te vagy a dalaid szerzője is. Hogyan keletkeznek ezek?
A diktafonom mindig nálam van, ha van valamilyen jó gondolatom, felmondom rá és a nyugisabb időszakokban leülök a zongorám és a Bibliám mellé és dolgozom rajta. Van, hogy egy fél évet is forja magát egy dal, míg a lemezre kerül. Általában egy témára, vagy bibliai történtre épűl: pl. aborstusz ellen, az elveszett bárány, a mennyei lakoma története…
Melyik az a dalod, amelyik egy koncertről sem hiányozhat?
„Rólam van szó”, a száz báránykás történet, amikor eltűnik az egyik és a pásztor utána megy. A „Homokba írva” még egy ilyen, amit én is szeretek, de a közöség is. Ezt onnan tudom, hogyha ezt bejelentem mindig kis moraj van a nézőtéren. Gyerekkoncerteken mindig szól a „Mennyei party” illetve az „Új szív”
Van-e életigéd, vezérigéd?
Ézsaiás 53: „Megsebesíttetett bűneikért, megrontatott vétkeinkért, békességünk büntetése rajta van, az Ő sebeivel gyógyúltunk meg.” Ezt soha nem felejtem el, mert azt az új kezdetet jelenti, hogy Jézus keresztjével, halálával és feltámadásával én is egy új ember lehetek. Ez jelent mindent számomra.
Nagyon remélem, hogy találkozunk 2012. szeptember 21-én a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán, a Harangszó Rádió Evangelizációján, és Szatmárnémeti közönsége is hallgathat téged, dicsőítve az Istent.
Rácz Ervin,
sajtóreferens