Ezen a héten tartják az imahetet Szatmárnémeti-Szamosnegyed református templomában. Az alkalmak délután 17 órától kezdődnek.
Lapunk a szerdai alkalomba tekintett be, mikor Bak László Nagybánya-óvárosi református lelkipásztor hirdetett Igét a Jelenések könyve 18 része alapján. Az ébresztő gondolatokkal teletűzdelt prédikációban az igehirdető elmonda: Itt az ideje bölcsességnek és a Jézusban való hitnek. Az Igében az angyalok hirdetik ki az ítéletet Babilon letűnt városa felett, ami a bűn szimbólum, anyagias bűnökkel állunk szemben. Böjt vagy dőzsölés – ezek közül kell választanunk, tudva, ennek a világnak a célja, hogy kihúzhassa lábunk alól a talajt. A történelem folyamán a nagy világvárosok pusztulásának egyik fő oka a bölcsesség eltűnése, hiánya volt. Bakk Lászlóval egyébiránt a Harangszó Rádióban, azaz szombaton 11 órától a City Rádióban hallhatnak egy interjút.
Az igehirdetést követően Bogya Kis Ferenc valamint Bogya Kis Mária házigazda lelkipásztorok köszöntötték a gyülekezetet. Bak Enikő lelkipásztor, az igehirdető felesége, aki szintén Nagybánya-Óváros lelkipásztora, szatmáriként hálával gondolt vissza diákkorára, városunkban végezte tanulmányait a teológia előtt.
A gyülekezet énekkara, nőszövetsége énekkel és verssel szolgált lelkesen. Ezen a héten eddig hétfőn Korda Zoltán (Szatmár-Láncos), kedden Máthé Lóránd Árpád (Dobra) hirdetett Igét. Csütörtökön Király Lajos szatmári esperes (Batiz) érkezik a gyülekezetbe. Pénteken a németi református templomban tartják az alkalmat, ahol az Ökumenikus Női Világimanap keretén belül Pálfi Anna-Mária unitárius lelkész prédikál. Szombaton Szamosnegyeden Szilágyi Éva szilágycsehi református lelkipásztor igehirdetése zárja az imaalkalom-sorozatot.