Erdődön is megtartották az ifjúság napját. Az Igét Kaszaniczki Csongor lelkipásztor hirdette: „Azt mondta Mózes: Odamegyek, hogy lássam ezt a nagy csodát, hogy miért nem ég el a csipkebokor.” (2Mózes 3,3) Amikor Mózes legeltetni vitte ki a nyájat, furcsa, nem mindennapi élményben volt része. A vadon élő cserjék közül nemsokat említ meg a Szentírás pedig […]
Szerző: Ervin
Ima az ifjakért – ifjúság napja Szigetlankán
A Magyar Református Egyház az idei esztendőt az ifjúság szolgálata évének kiáltotta ki. Ennek megfelelően több program szólítja meg az ifjúságot. Ezen kívül a szeptember 21. idén az Ifjúság Napja lett, amit a Királyhágómelléken is több gyülekezet megtartott. Ekképpen cselekedett a Szatmár-szigetlankai gyülekezet is, a vasárnap délelőtti istentiszteleten ifjak szolgáltak. Lázár Dániel olvasott igét, Barakonyi […]
Velünk az Isten – 2025. szeptember 22.
“Ezt cselekedd velük, amikor felszenteled őket, hogy papjaim legyenek…” (2Móz 29,1a) Isten úgy gondolta jónak, hogy legyenek olyan emberek, akik a nap huszonnégy órájában, a hét hét napján Őt szolgálják, és erre legyenek elkülönítve. Sokszor elfelejtem ennek a lehetőségeit, és ennek az áldását, hogy én az Urat lelkipásztorként, papként szolgálhatom teljes munkakörben, sőt azon is […]
Bibliaismereti Vetélkedő – 2025
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület idén is megszervezi a Bibliaismereti Vetélkedőt. A vetélkedő nem titkolt célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a Szentírás olvasására és játékos formában, más bibliaolvasó fiatalok társaságában mérjék össze ismeretüket. A tervek szerint az idei évben is egyházmegyei-, és egyházkerületi szinten is megszervezik a bibliaismereti vetélkedőket. A kerületi szakaszra […]
Velünk az Isten – 2025. szeptember 15.
“Ne terjessz hazug hírt!” (2Móz 23,1) A Fake News betiltása már a Tórában jelen van. Minden emberről lehet rossz hírt terjeszteni. Kitalálok valamit róla, elterjesztem, majd hozzáteszem nagy bölcsen: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Borzasztó! Ez a módszer, ha karaktergyilkosságot akarunk elkövetni. A lejáratás, a személyes reputáció sárba döngölésére tett kísérlet, […]
Vonatos kirándulás a szabadság városába
A Szamos-parttól, a Körös-parton át a Béga-partig vonatoztak a szigetlankai ifjak. A tavalyi élménydús vonatoskirándulás után többek kérése az volt, hogy ismételjék meg ezt a programot: akkor csak Aradig, most Temesvárig vezetett az útjuk, kihasználva azt, hogy diákoknak a vasúti társaság ingyen adja a jegyet. A lényeg az, hogy közben letéve a telefont egymással is […]
Velünk az Isten – 2025. szeptember 8.
„Erre azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani a parancsolataimat és törvényeimet?” (2Móz 16,28) Jön az égi manna minden nap a pusztában, a nyugalom napján kívül. A választott nép azonban aznap is keresi, nem figyel az Úr parancsára. Isten jólétet biztosít, ez mégsem elég arra, hogy engedelmeskedjenek. Sokan ma is éppen jódolgukban […]
Szigetlankaiak a Debreceni Virágkarneválon
Magyarország egyik legnagyobb múltú és legkedveltebb kulturális eseménye egész Debrecent virágba borította. Ezt a szigetlankaiak is megcsodálhatták. Augusztus 20-án egy nagybusznyi csapat istendicsérő énekekkel indult útnak a Civisvárosba, hogy megcsodálja a virágkölteményeket. Egyébként 120 évvel ezelőtt indult útjára a Debreceni Nőegylet kezdeményezésére az első virágos felvonulás, mely az összefogást szimbolizálta egy nemes célért. Az idei […]
Követőtábor Szigetlankán
Követőtábort tartottak a Szigetlankai Református Egyházközség gyermekbibliahetén. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nyári Gyermekmissziós Programját tartották meg a gyermekek örömére és épülésére. Az elmúlt héten a Kürti Boglárka vallástanárnő és Pop Titus teológiai hallgató a szigetlankai ifjak segítségével öt napon át vezette az alkalmakat, öt gyönyörű bibliai történetet átadva és mélyítve. A lelki példatár arra serkentette […]
Velünk az Isten – 2025. augusztus 25.
„A fáraó azt felelte: Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izráelt.” (2Móz 5,2) Mózes már az úton Egyiptom felé rájött, hogy ez nem egy „ultra all inclusive” nyaralás lesz. Vonakodott ő az egésztől, kereste a kifogásokat, de már elindult az úton […]