Sepsiszentgyörgyön folytatódott július 10-én a VII. Református Világtalálkozó. A május 24-i, debreceni ünnepély után Székelyföldön találkoztak újra egy nap erejéig a reformátusok, sor került a Generális Konvent plenáris ülésére is. A nap folyamán gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt voltak programok. Szatmár is képviseltette magát e rendkívüli rendezvényen, Kovács Sándor szatmári, Nagy Sándor nagykárolyi esperes és a főgondnokok is jelen voltak.
A 90. Zsoltár szavaival köszöntötték a közel 1500 résztvevőt a VII. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján: legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, egyházadon, gyermekeiden. „Sepsiszentgyörgy egy olyan város, amely mindig felvállalta és megbecsülte református örökségét” – hangzott el, tudtuk meg az Erdélyi Református Egyházkerület honlapjáról, a reformatus.ro-ról.
A nap csúcspontja: leleplezték Kálvin Jánosnak egy egész alakos szobrát. A városban található ma is egy Kálvin tér, a református vártemplom környékén, itt kap helyet a szobor. Kálvin János egészalakos szobrát Bocskai Vince szovátai szobrászművész készítette, a kezdeményező a Református Székely Mikó Kollégium Alapítványa volt, ezt felkarolta az egyházkerület. A finanszírozását a Generális Konvent, az Erdélyi Református Egyházkerület, Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Székely Mikó Kollégium Alapítványa közösen vállalta.
A megnyitón Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket: A történelem folyamán sok-sok fal épült, még a keresztyén gyülekezetek közösségében is. Az első világháború kitörése után azonban egy olyan fal emelkedett a mi magyar reformátusaink közé, amelyet nem mi alkottunk. Amikor ma itt együtt vagyunk, azért adunk hálát Istennek, hogy ez a fal lebomlott. A reformáció adta meg azt a lehetőséget, hogy az egy nyelven beszélők anyanyelvükön hallgatták Isten igéjét, és ez a küzdelem hozta el azt, hogy ma nem vagyunk szétválaszthatók: az anyanyelv, és az közös kultúra az, ami bennünket összetart – hangsúlyozta ft. Kató Béla.
Ezt követően Balog Zoltán magyarországi református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a határok feletti magyar-magyar összetartozásról beszélt, amely a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása: Én azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormány azon szándékát, hogy mi arról az erőről, ami önökben van, nem szeretnénk lemondani, hanem hozzá szeretnénk ragasztani az egész Kárpát-medence magyarságának erejéhez – fejtette ki Balog Zoltán.
A július 10-i ünnepélyen jelen voltak mind a 10 egyházkerület püspöke, főgondnoka, valamint a 64 egyházmegye esperesei és főgondnokai, akik a Generális konventet alkotják.