Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Adventi túlélőcsomag

Adventi túlélőcsomag

Nagy utazás az élet, s valamikor csúszik is a talaj. Lám meg is jött az első hó.

Ha most döntenünk kellene arról, hogy mi az a dolog, amit a meglevő dolgain közül tovább vihetnénk magunkkal, mi lenne az? Egy valamit válasszunk! A jó fésült keresztyén azt mondaná erre, hogy a Bibliát. No, de ha már itt tartunk, sokaknak az olvasószemüveg nélkül az sem érne sokat… Na jó! – könnyítünk a választáson, most megengedek választani öt dolgot, mielőtt leírnám, hogy mi legyen az…

S míg gondolkodunk még ezen, keressünk egy utazótáskát, vagy ha tetszik, és melegítsünk a helyzeten, egy nyári képet is hozok: hűtőtáskát… Tudjuk! Azt, amit nyáron meg szoktunk sétáltatni fel a hegyre, vagy a strandra, a tópartra és megpakoljuk többezer kalóriával, nehogy az egynapos utazáson éhenhaljunk!

Túlélőcsomagra ebben az időszakban is szükségünk van. Akkor, amikor már csak úgy félmosollyal mondjuk: nyakunkon a karácsony, pedig a szívünkben kellene, hogy legyen. Nos, melyik az az öt dolog, amivel érdemes advent időszakában felszerelkezni? Egyáltalán melyek az élethez szükséges fontos dolgaink? Hát, akkor pakoljunk!

  1. Bűnbocsánat

“Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” (Zsolt 38,5)

A bűntudat, bármennyire is próbáljuk takarni, önkezűleg törölni, egy létező dolog. Nem lehet a szőnyeg alá seperni, mert az ott is ott van, s előbb utóbb kifejti hatását.

A kriminalisztikában van egy ilyen kifejezés, hogy önfeljelentés. Azaz van úgy, hogy több mint tíz év után jelentik fel magukat gyilkosok, tolvajok, bűnözők, mert nem tudnak élni tovább azzal a tudattal, hogy ők tettek valamit feldolgozatlanul.

Valóban úgy érezzük, hogy összecsapnak a hullámok fejünk felett. És ebben mások sem tudnak sokszor segíteni. Jó, ha van valaki, aki gondozza a lelkünket, de olykor megrendül a bizalom.

És ami a legszörnyűbb, vannak magukat lelki vezetőknek mondók, akik éppen ezt próbálják kijátszani. Olyat is láttam már, hogy valakik erre való megoldásként magukat nevezik meg egyedülinek a Jézushoz vezető úton, társmegváltóként. És aztán ezt ki is használják, hogy a bűntudatban kesergő ember ki ne szabaduljon karmai közül, mert addig kezes bárány marad, azaz úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.

Nincs tehát szabadulás sem a saját eszközeimmel, sem mások praktikáival ebből. De megoldás van. János apostol ezt tárja elénk, és olvassuk ezt szépen lassan, hogy ivódjon belénk: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,8-9) Isten megbocsát! Fia érdeméért mindent, csak fordulj hozzá! De tényleg mindent! Igen, még azt is.

  1. Szeretetkapcsolat

“Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.” (Zsolt 63,4)

Tényleg nem jó az embernek egyedül lennie. Szüksége van kapcsolatokra, melyek talán éppen ebben a korban, amikor a kommunikáció legszélesebb spektruma áll rendelkezésünkre, a legveszélyeztetettebbek. Csalódik az ember a szerelemben, ha eltűnik a rózsaszín köd. A barát olykor testvérül születik a nyomorúságban, de hatalmas csalódást is tud okozni. Szülőt bánt meg gyermek, gyermek döfi kicsi tőrét jelképesen a szülő szívébe.

Kapcsolatgyilkosaink közül talán hármat érdemes kiemelni: önzés, sértődés, ítélkezés. Az önző embernek mindenről saját maga jut az eszébe. Neki véleménye van, s azt mindenképpen fontosnak tartja hangoztatni. Azt hiszi, körülötte forog a világ. Az önbecsülés nagyon fontos, de éppen ennek a hiánya az egoizmus. A sértődés és a sértés egyformán öli a kapcsolatokat. De a krisztusi ember nem sértődik, és ezt jó megjegyezni. Ám haragudhat, kicsit duzzoghat, de idővel visszaváratik a közösségbe, neki van szüksége erre, bárhogy is tagadja. Az ítélkezés, moralizálás pedig tipikusan a vallásoskodók (nem a vallásosak) fegyvere. Aki tőlem rosszabb, vagy ha éppen a saját bűneimre emlékeztet, ki tud hozni a sodromból, ezért mégjobban besározom, hogy mellette villogjak szürkeségemmel.

A kapcsolataink gyógyulásának gyökerek Jézus. Ő imádkozik az Atyához ezért: „És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (Jn 17, 26) Ahogy az Atya szereti a Fiút, a Fiú az Atyát, és ahogy a Szentlélek is ugyanezt teszik az Atyával és a Fiúval, és ez a szeretet felénk is árad, úgy szerethetjük mi is egymást.

Kapcsolatgyilkosságok áldozatainak feltámasztása, szeretetkapcsolataink újjáéledése Isten kezében van. Ne restelljük elkérni! És aztán ápoljuk is szeretetkapcsolatainkat!

  1. Útmutatás

“Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48,17b)

Honnan tudhatom, hogy az az irány, amifelé haladok, jó. Megyek a magam feje után? Nem szóljon bele senki abba, hogy mit csináljak? Vannak, akik ezt mondják. Mások tanácsa sem mindig használható, mert ők nem azt az életet élik, kívülről okoskodnak, könnyelműen ítélkeznek, moralizálnak…

Isten olyan tanácsot ad, ami valóban a javunkra válik. Ha Őt szeretjük, még a rossz is javunkra van. Ő tényleg a javunkat akarja és nem a javainkat, mint mások. S talán nem tűnik „politikailag korrektnek” az a felhívás, hogy ezen az úton kell járnod, de tényleg nincs más út, csak Jézus.

A tévelygésre talán még sohasem volt annyi esélyünk, mint éppen a modern korban. A csilivili fények sokaságában talán még elveszettebbnek érezheti magát, mint sötétségben. S valóban igaza volt Napóleonnak, amikor azt mondta, hogy: „az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában.” Sokkal vonzóbb útnak tűnik a jóga, rejki, prána nadi, misztika… s ha valaki ettől világosan elzárkózik, még támadásokra is számíthat. Ha Isten azt is mondja, hogy melyik úton kell nekünk járni, akkor azt is elmondja, hogy melyiken ne járjunk.

Hol találunk isteni útmutatást? Hogyan tanácsol Isten bennünket? Ige, bölcsesség, Szentlélek… Isten az Ő útját lábunk elé tett mécsessel mutatja meg, azaz az Igével, amire alázatosan koncetrálnunk kell. Olvasunk Bibliát? Sajnos a válasz, ha őszinték vagyunk, sokak esetében nemleges, semleges. Bölcsességet is Istentől kapunk, és ennek az elnyerésére meg kell tanulnunk nemcsak tenni, hanem lenni is. A Szentlélek vezetése által pedig tudom, hogy van egy fülem a mennyben, kémhasonlattal szólva, az Atya tervét másodkézből megkapom attól, aki számomra Isten magyarhangja.

Így kapunk útmutatást, kapunk otthont itt és így érünk majd célba, haza.

  1. Erő

“Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél.” (Zsolt 138,3)

Nincs már erőm. – panaszkodunk sokszor, mert ezt érezzük. Idősebb testvéreink tapasztalják ezt leginkább, habár vannak olyanok, akiknek korukat meghazudtoló energiája van. Munkásemberek este nemcsak fáradtak, de szinte beájulnak az ágyba. És még a fiatalok is elfáradnak.

Önmagamtól nincs erőm, nem tudom a saját hajamtól felemelni magam, Mások erőt adhatnak, de ugyanakkor le is szívhatják energiavámpírként erőnket. A közösség is lehet jó megoldás, de valamikor az is fárasztó. Mi tehát a megoldás? Honnan van erőm, amikor nincs? Ige, csend, próbák.

Megint az Igét szeretném elsőrendben említeni, naponta jut buzdító, helyreállitó Ige számukra. A zsoltáros azt mondja, hogy ő önti a bátorságot, de ehhez azonban meg kell állnunk. Próbálj vizet önteni egy össze-vissza mozgó pohárba, nem fog sikerülni. Ha te is állandóan izegsz-mozogsz, Isten hogyan töltsön meg téged erővel? És a harmadik erőforrás a legkellemetlenebb, mert Isten úgy ad erőt, hogy megpróbálja azt. Hinni nemcsak a templomban kell, meg a csendben, hanem az élet viharaiban is. Ott derül ki: egy szerettünk koporsója mellett, a betegágyon, stresszhelyzetben…, hogy összeroppanunk, vagy erősödünk általa. Isten nem megnyomorítani akar a próbákkal, hanem erősíteni, mint ahogy a sportolónak is fáj ugyan az edzés, izomláza is lehet, sőt be is görcsölhet, de erős lesz.

  1. Reménység

“Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pét 1,3)

Fábry Sándor humorista mondja azt egy eszmefuttatásában, hogy a barnuló banánt sokszor másnap is látja a bolt polcán. Mi a koncepció ilyenkor? Mit várnak, hogy visszasárgul? Miben reménykednek? Romlik a szívunk, szívcserére van szükségünk, Isten ajánlja az új szívet, de mi még mindig a régit foltoznánk.

Remény. Vannak szituációk, amikor húsbavágó kérdés, miben, vagy kiben reménykedem. Honnan kap reménységet az, aki megkapja a diagnózist: nem sok van számára a földi létből. Hogyan ad reménységet az, aki megtudja ezt egy hozzátartozójáról, de nem mondja el neki, hogy még reménykedjen? Hogyan kap reménységet az a gyermek, akinek pokol az otthoni lét, és ilyen fiatallal is beszéltem már, akit bántalmaznak, s alig várja, hogy betöltse a 18-at. Honnan van reménysége a fagyban maradt hajléktalannak este, megéli-e még a reggelt?

Vágyódunk az élő reménységre. És éppen ez a vágy súgja, hogy kell legyen, hiszen ha éhesek vagyunk, azt jelenti van étel, ha szomjasak vagyunk, azt jelenti, hogy van víz. Ha olyasmire vágyunk, ami ezen a világon nem elérhető, azt jelenti, kell legyen egy másvilág, ahol viszont megkapjuk. Isten nélkül a reménytelen vég, Istennel a végtelen remény vár ránk. Olyan világosan hangzik ez minden temetésen: „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19) Van tehát reménységünk, ami a feltámadás felől hat vissza ránk a földi életünkre is. Hogyan?

Ha színházba, vagy előadásra megyek és tudom azt, hogy teltházas lesz, sőt még talán annál is többen lesznek, olyan jó tudni azt, hogy van már ott valaki, aki foglal nekem helyet. Ráteszi a mellette levő székre a kabátját és számomra lefoglalja azt a helyet. És én jövök és leülök, nyugodtan.

Egy orvos barátom mondta el, hogy egyszer egy páciense sírva mondta el neki, férjének nem sok van hátra. A doki óvatosan megkérdezte, hogy milyen kapcsolata van a férjének az Istennel, az egyházzal. A válasz kapásból érkezett: meg van váltva a sirhely, ki van fizetve az egyházadó… Sajnos ez nem elég, mert Isten nemcsak két méterrel a föld alatt, hanem odafenn is akar készíteni számukra helyet. A kérdés az, hogy te akarod-e? Van-e helyfoglalásod? Ha igen, akkor van élő reménységed is.

Nos, itt van hát az adventi túlélőcsomag. Ebben az időszakban szeretünk elpakolni, erről szól a disznóvágási szezon. Szépen, gondosan bespájzoljuk a sonkát, szalonnát, hurkát, kolbászt…, hogy legyen később, az ünnepen és az után is. A lelki csomagban mi van? Először pakoljunk ki minden kacatot és bátran kérjük el Istentől a belevalót, mert ő készségesen adja mindenkinek, aki szívből kéri: bűnbocsánat, szeretetkapcsolat, útmutatás, erő, reménység. Ezzel a batyuval elfog az érzés: Ő, aki gyermekként jött el, megváltóként ment el, és királyként jön vissza újra, az úgy ment el, hogy még itt van, és úgy jön vissza, hogy már gazdagítja életem azzal, amire szükségem van. Ámen!

Rácz Ervin,

Szigetlanka

Szóljon hozzá