Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / A szamosdarai hatvanévesek találkozója

A szamosdarai hatvanévesek találkozója

Rendkívüli eseményre került sor vasárnap a szamodarai református templomban, találkoztak a falu hatvanéves szülöttei.

Vasárnap a délelőtti istentiszteleten Versényi István lelkipásztor hirdette Isten Igéjét a János evangéliuma 5. részének első 15 verse alapján, azaz a bethesdai beteg meggyógyításáról prédikált, akinek az volt a panasza, hogy nincs embere. Ezt mi is sokszor érezzük, de a lelkész azzal biztatott, hogy van Istenünk, és ha ezt meglátjuk, ahogy ezen ünnep esetében is, van emberünk is.

Gaman Mihály polgármester is szép szavakkal köszöntötte az 1959-ben születetteket.

Abban az évben mintegy 44-en születtek Szamosdarán, ebből még élnek 33-an, és a találkozóra elérkeztek 21-en. A legmesszibbről Mosonmagyaróvárról jöttek.

„Istenek legyen hàla ès köszönet, hogy létrejöhetett ez a találkozó amely szíveinket melegséggel, szeretettel töltötte meg.” – fogalmazták meg a örömüket a résztvevők.

Szóljon hozzá