“Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor.1,9)
Kedves Testvéreim!
Ki gondolta volna, hogy a manapság oly közkedvelt közösségi oldalakat időben közel kétezer esztendővel megelőzte Isten a maga szerkesztette ismeretségszerző felülettel. Alkalomadtán érdemes lesz elgondolkozni azon, hogy a sokszor szélsőségesen véleményezett számítógép hogyan igazolja technikailag azokat a biblikus, korábban csiszolt elmék által tagadott isteni tulajdonságokat, mint mindenütt való jelenlét, vagy, minden emberre kiterjedő ismeret, stb. Ma a műholdak vezérelte nyomkövetők világában, a közösségi oldalak felületén találkozó sokszáz-milló ember napi tapasztalata az, hogy az istenarcot elveszített ember is eljuthatott a titkok küszöbére. A hívő embernek hálával kell fogadnia ezeket a gépi jelzéseket, mert minden tévhittel ellentétben nem a pusztulásnak előjelét kapjuk, hanem a múlt és jövendő rejtelmeinek élettámogató üzeneteit. Isten ezekben a szerkezetekben a végső tudás elemi iskoláját nyitja meg előttünk.
Manapság csodálattal és olykor makacs szenvedéllyel ülünk a számítógép közelmúltban hozta kínálatai előtt. Már-már hatalma alá kerít bennünket az a teljesítmény, amely ország-, és nyelvhatárokat lebontva sok ezer ismerőssel és ismeretlennel köt össze. A gép mindenkire rátalál, arcképeket közöl, neveket és álneveket keres és lel meg. Hatalmas ez a tudás, eszünkkel alig értjük meg (Zsolt.139,6), pedig ennél hatalmasabb ismeretet bízott reánk Atyánk, amikor a zsoltárossal megüzente: „Letekint a mennyből az Úr, és lát minden embert. Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára.” (Zsolt.33,13-14). A bennünket nevünk szerint is ismerő Isten (Ézs.43,1), nemcsak számon tart, hanem valamennyiünknek életminőségi változást ígér .”Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert…”(Jn.1,9). Ha, a mai nyelvre fordítom a fenti üzeneteket, akkor nyugodtan mondhatom, hogy Teremtőnk az ő közösségi oldalán tart minden embert, nemcsak néhány száz szimpatikus személyt, hanem mindenkit kivétel nélkül. Sőt, mindenkinek világosságot ajándékozva, amely egyedüli forrása az örvendező életnek. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson (1Tim.2,4), a mi feladatunk pedig, hogy minden embert tanítvánnyá tegyünk (Mt.28,19). Isten a vele való közösséget minden embernek biztosítja, hogy mindenben meggazdagodjunk. Ha elcsodálkozunk a kapcsolatteremtő felületek variációs bőségén, felülmúlhatatlannak látva teljesítményét, nem tekinthetünk el a közösségre elhívó Isten teljességet szolgáló munkájától. Kezdetben a nemzetségi táblázatokkal indult, majd eljutott addig, hogy:”látám, és íme, egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;”(Jel.7,9)
Isten hűsége Krisztusban teremtett közössége által számtalan jelben, cselekedetben eltagadhatatlanul megnyilvánul. Miközben elámulunk a közösségi portálok vendégfogadó és kapcsolattartó képességének varázslatos és változatos lehetőségei fölött, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ezeket megelőzte Urunk a maga mennyei módján.
Isten arcképcsarnokába is meghívással kerülünk be. „Ezért szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában.”(Zsid.3,1). Krisztusban a közösségnek igen határozott és buzdító célkitűzése lett. Az együttlét több, mint sokak összejövetele! Még ha az egyen-egyenkénti párbeszéd ki is szélesedik többeket bekapcsolva, többre kell törekednünk. Az ismeretség önmagában is szép, de ha az közös cél is, a cél tartalmának lényege is, a célra támogató „hatalom” is jelentkeznek, akkor lesz motiváló a találkozáson túl az egymás mellett való megmaradás, és a kölcsönös támogatás csodája. A számítógép önmagában, a számítógépes kínálatok, a legdivatosabb oldalak, mind elvesztik vonzásukat, ha nem szolgálnak és szolgáltatnak újabb hozzárendelhető értékkel. Isten elhív magához, ezzel bennünket is egymás mellé rendel, de a következő lépésben Krisztust állítja elénk, akit érdemes figyelni, sőt később a hitvallás apostolát követni is. Lépcsőket fedezhetünk fel, amelyek minőségi követelmények alapján egyre magasabbra emelnek, és bensőségesen mélyre vezetnek az emberhez méltó kapcsolat terén.
Állítom, hogy látványosan csökkenne a sértő, agresszív, kioktató hozzászólások száma a mi közösségi felületeinken, ha egyszer komolyan és áhítattal átgondolnánk Jézus Krisztus példaadó találkozását két vakkal a Máté evangéliumában feljegyzett történet alapján. Ültek az árok partján a jerikói út egyik (közösségi)oldalán, a Szabadító a sokaság tiltása ellenére megállt előttük, és nemcsak megszólította őket, hanem hozzászólt a betegségükhöz. Ennek következtén meggyógyultak a vakok.(Mt.20,29-34). A bántó hozzászólók biztosan lelki sebeket hordoznak, de lehet éppen mi nem tudtunk úgy közelíteni felé
Meghatóan kedves az a lehetőség, hogy megoszthatjuk ismerőseinkkel a saját, vagy másoktól kapott anyagot. Ennek a funkciónak is akkor van építő haszna, ha ajándékként kapjuk, vagy továbbítjuk a küldeményt. Ebben az esetben is van üzenete a Szentírásnak. Ismét Pálra figyelmezzünk:”Szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek (osszak meg veletek!), vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által.”(Róma 1,11-12). A közösségi oldalak ma már a pillanat tört része alatt megoldják a látás és láttatás feladatát. Könnyebb a helyzetünk az apostolhoz képest, viszont amit a modern ember eszközeivel együtt sem oldott meg, az, hogy sem együtt, sem egymás hite által nem javítottunk az összetartozásunk állapotán. Félő, hogy a megosztás lehetőségét manapság sokan nem is akarják az egymást építő ajándékokra vonatkoztatni, hanem csak a megosztás lélek és lélek közé épített falainak megszilárdítására.jük, amint a Megváltó tette. Éppen a viharos tengeren járt, amikor az evezéssel bajlódó tanítványokhoz szólt:”Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”(Mk.6,45-52). A rettenet megszűnt, az ellenséges hang elnémult, még a természeti erők is elcsitultak, amikor Jézus felszállt a hajójukra. (Végül is ez a csónak is egy „közösségi fiók” előképe lehet.)
Legyen reménységünk, hogy akik megízleltük a közösségépítés virtuális sokszínűségét, annak mennyei dimenziókban is fellelhető visszaigazolását, alkalmunk lesz a felismert tapasztalatokat az élet minden területén hasznosítani. Isten nagyobb dicsőségére, az ember örömére. Ámen
Csűry István,
püspök