„Nagy hálát adjunk az Atya Istennek!” – biztatta már az elején az ünneplő sereget a gyülekező ének a Dobrácsapáti Református Egyházközség által szervezett hálaadó istentiszteleten Genda Árpád Szabolcs lelkipásztor kántori szolgálata kíséretében. Kevés ennél biztatóbb dolog van, mint amikor egy maroknyi gyülekezet, és az Úr hajlékát megtöltő közösség oly lelkesedéssel és meggyőző hittel tesz bizonyságot a gondviselő és megtartó Istenről, templomának száz éves évfordulója alkalmából.
A vasárnap délután kezdődő ünnepségen, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a Krónikák második könyve 14. részének 11. verse alapján: „Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt!” Asa imádságából és a közel háromezer éves történetéből nagyon sokat tanulhat Dobrácsapáti református gyülekezete ma is. Biztat az ige arra, hogy akármilyen ellenfél támad az Isten népe ellen, az talpon marad, ha milliós nagyságrendű is a teher. Erre a megmagyarázhatatlan teherbírásra adott lehetőséget a száz éves dobrácsapáti templom az árvíz, vagy más megpróbáltatások idején is. Ennek az erőnek a birtokbavételéhez azonban azt kell tenni, amit Asa is tett, ki kell seperni a bálványokat, és egyedül az Istenben kell bízni. Ember nem tehet az Isten és népe ellen semmit, bármi történjék is az Isten gyermekének segítsége az Úr – biztatott a püspök.
Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese Dávid király szavaival köszöntötte a gyülekezetet, aki szerette az Úr házában való lakozást, ezt a szeretetet van lehetőségünk átadni nemzedékről nemzedékre. Csűry Miklós az egyházmegye főgondnoka elismerő szavaiban biztatta a gyülekezetet arra, hogy az a hithű magyar református, akinek az unokája is az, vagy az lesz.
Különösen megható és ünnepélyes hangulat töltötte el a szíveket, amikor a gyülekezet egykori lelkipásztorai, Vadady Filep Gyula és Petkes György, valamint Nagy Erika szóltak az ünneplő közösséghez. Ezután a környék prédikátorai is köszöntöttek, majd sor került az egyházközségben eddig szolgáló lelkipásztorok neveit felsorakoztató emléktábla leleplezésére, melyen ez az ige szerepel: „Embernek fia! őrállóul adtalak én téged…” (Ezékiel 3,17) A gyülekezetben eddig szolgáltak: Balogh István (1904 – 1916), Sárközi Lajos (1916), Takács Imre (1917), Balajthy Károly (1918 – 1921), Gacsályi Zsigmond (1921 – 1925), Kürthy Dezső (1925 – 1953), Sipos Béla (1953), Genda János (1953), Lévay Lajos (1954), Palotás Béla (1954), Tankóczy Károly (1954 – 1958), Vadady Filep Gyula (1959 – 1966), Saja Sándor (1966 – 1969), Petrás Tibor (1969 – 1975), Petkes György (1975 – 1990), Bajnai Csaba (1990 – 1996), Nagy Erika (1996 – 2006), Genda Árpád Szabolcs (2006 – 2007), Apjok Artúr (2007 – 2013), Erdei Árva István 2013) Ez az emléktábla arra utal, hogy fontos és nagy felelősséggel jár a lelkészi szolgálat
Erdei Árva István beszolgáló lelkész az egyházközség megpróbáltatásokkal teli történetéből és több mint százéves küzdelméből, többek között a következő üzenetet tolmácsolta: „Az egyházi életben az a hősiesség, hogy a kis gyülekezetben jól dolgozunk a kevesek sokjából.” A nemzeti imádságunk eléneklésével, majd szeretetvendégséggel ért véget az ünnepély. Isten tartsa talpon a hálaadó gyülekezetet!
