Száz éves a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, tíz éves a Kopácsi István egyháztörténeti vetélkedő, melynek megszervezése idén sem maradhat el.
A magyar reformáció bölcsőjén, Erdődön, ily módon nemcsak a múltra, hanem a történelem Urával a jövendőre is hangsúlyt tesznek azáltal, hogy a fiatalokkal egyháztörténetet tanulnak, ugyanakkor modern programokkal ismerkedhetnek meg az élő Úrral, akinek üzenete van a mai ember számára is. A vetélkedő tananyaga idén két részre oszlik: Egyetemes egyháztörténet kategóriában idén az egyházatyákról tanulhatnak a jelentkezők, a magyar egyháztörténeten a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásáról. A tananyag tartalma a presbitekezes.hu oldalról és Dr. Pálfi József rektor (PKE) tollából származik.
A vetélkedőn csak az alábbi anyagból lehet kérdezni, melynek megértésében a felkészítő lelkipásztorok, vallástanárok segíthetnek. 4 fős csapatok jelentkezhetnek. Egy gyülekezetből több csapat is benevezhet. Felső korhatár 25 év, teológus és történész nem versenyezhet.
Több gyülekezet összefogva is alkothat egy-egy csapatot, és ez az összefogás akár egy iskolában is történhet abban az esetben, ha a csapatot alkotó egyének gyülekezetéből semmiképpen nem indul csapat, vagy abba a csapatba már nem fér be az illető. Tehát előnyt élvez a gyülekezetben szerveződés, de ha nincs ez a lehetőség, az iskolában is alakulhat a csapat.
– megyei szakasz – nem kötelező megszervezni
Az egyházmegye ifjúsági előadója szervezi meg az egyháztörténeti vetélkedő elődöntőjét, tetszés szerint.
– kerületi szakasz – 2020-05-09 – Erdőd
Egyházmegyénként akár 4 csapat is jöhet Erdődre, lényeg, hogy minél több fiatal épüljön együtt, egymás hite által.
Az anyag ugyanaz marad a nagy döntőre is. A kikérdezés módja mindenki számára meglepetés. A döntőn a jókedv „kötelező”!
- Jelentkezési határidő: április 30 !!!
- Jelentkezni lehet a harangszoradio@gmail.com email címen.
- Jelentkezésnél kérjük a csapattagok és a csapatfelkészítő neveit valamint pólóméreteit.
Szervezők és az anyag összeállítói: Higyed István mikolai lelkipásztor., Rácz Ervin egyházmegyei ifjúsági előadó és Kaszaniczki Csongor erdődi lelkipásztor.
Az anyag letölthető az alábbiakban:
[gview file=”http://refszatmar.eu/wp-content/uploads/2020/02/10.Kopácsi-2020.docx”]
[pdf-embedder url=”http://refszatmar.eu/wp-content/uploads/2020/02/10.Kopácsi-2020-converted.pdf”]