„Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról. Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. Ez pedig lőn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét. És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök. Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.” (ApCsel 19,8-13)
Olvasandó: ApCsel 19,8-22.
A mára kijelölt bibliai szakasz eseményei Pál apostol harmadik missziós útjának egyik fontos állomásán, Efézusban játszódnak. Ebben a városban sem fogadta mindenki egyformán Pál apostol szolgálatát. A zsinagógában nem hittek az apostol beszédének. Hányszor megismétlődik ez a hozzáállás mai világunkban is?! Hányan vannak, akik meg sem hallják az igét, vagy ha meg is hallják, nem törődnek vele?! Pedig nagy kegyelem az, hogy Isten ma is szól hozzánk az írott és hirdetett Igén keresztül is. Jó volna ebből meríteni erőt, bátorságot, reménységet.
Pál apostol tudomásul vette, hogy a zsinagógában nem tartanak igényt az ő bizonyságtételére, így otthagyta őket, nem erőltette a dolgot. Isten mindig kínálja nekünk az Ő beszédét, amely élő és ható, de a mi szívünk kell nyitott legyen annak befogadására. Nagypénteken a gonosztevőnek elég volt néhány perc Jézus mellett, hogy megtérjen, és így evangéliumot halljon, míg Júdás apostol három évig volt Jézus mellett, a legjobb Mestertől tanult, mégis elbukott. Ebből is látszik, hogy akármennyire igyekszik a bizonyságtevő, csak akkor lehet igazán továbbadni az igét, ha a másik ember szíve nyitott rá.
Az Ige minden esetben az Úr ereje által terjed, az igehirdető is csupán eszköz az Ő kezében. Milyen jó lenne, ha ezt mindannyian megtapasztalnánk, hiszen ahol Ige terjed, ott fog igazán nőni a békesség, az öröm, a reménység és a szeretet. Erre van szüksége mindannyiunknak. Ámen.
Mátyási Gerda-Georgina,
Józsefháza