“Történt egy napon, hogy fiai és leányai elsőszülött bátyjuk házában ettek, és bort ittak. Akkor követ jött Jóbhoz, és ezt mondta: Az ökrök szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. A sébaiak azonban rajtuk ütöttek, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Isten tüze hullott le az égből, és megégette a juhokat és a szolgákat, és megemésztette őket. Csak én magam menekültem el, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: A káldeusok három csapattal rajtaütöttek a tevéken, és elhajtották azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölték meg. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked. Még ez beszélt, amikor jött egy másik, és azt mondta: Fiaid és leányaid ettek, és bort ittak elsőszülött bátyjuk házában. És íme, nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a gyermekekre, és meghaltak. Csak én magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” (Jób 1,13-19)
Jób tudtán kívül kozmikus próbatétel tárgyává vált. Ezt a párbajt a mennyekben kezdeményezték, de a földön zajlott le. Ebben a rendkívüli hitpróbában a világ legjobb emberét a legszörnyűbb csapások érték. A Sátán azt állította, hogy az olyan istenfélő emberek, mint Jób, csupán azért szeretik Istent, mert ő elhalmozza őket minden jóval. Vedd csak el a jó dolgokat – javasolta kihívóan a Sátán -, és meglátod, hogy Jób hite az anyagi javakkal és a jóléttel együtt semmivé válik.
És itt kezdődik el a dráma első felvonása. A Sátán kimegy az Úr színe elől és nem tétlenkedik, hanem kap az alkalmon és bele is kezd abba a munkába, amitől azt várja, hogy Jób el fog bukni. Érdekes a Sátán gondolkozás módja: azt mondja, hogy az ember a kapott ajándékokért, értékekért szereti és tiszteli csak az Istent, és ha ezeket elveszem tőle, akkor megharagszanak az Úrra, elfordulnak tőle. És ezt is teszi, ráadásul úgy, hogy nem lassan lassan, egyik nap ezt, a másik nap amattól fosztja meg Jóbot, hanem egy nap alatt minden földi értéket elvesz tőle. Így nincs Jóbnak arra ideje, hogy elírassa a szamarakat, vagy bánkódjon, hogy Isten tüze által a juhok megemésztődtek, vagy, hogy a káldeusok elvitték a rengeteg tevét, és közben a szolgákat is oda lettek, hanem egyszerre zúdította rá mindezeket.
És ha már fáj, a szív és a lélek, akkor hadd fájjon még jobban, jön egy másik szolga és azt mondja, hogy a gyermekeid a nagyobb testvérüknél voltak mind és közösen ünnepeltek, de szélvihar támadt és a ház összedőlt, ők meg szörnyet haltak. Na tessék Jób! – ezekhez a dolgokhoz mit szólsz? Nagy voltál, hatalmas és dúsgazdag, gyönyörű családod is volt, de most mindent elveszítettél – mondja magában a Sátán. Lássuk, még szereted e az Urat? Erre a kérdésre most nem, hanem a későbbiekben adok választ az Ige tükrében.
Egy átlagosnak mondható napra ébredt fel Jób. Minden rendben volt, de aztán egyik rossz hír, követte a másik rossz hírt. Minden megváltozott, semmi sem volt már ugyan az. Gazdag emberből szegénnyé vált, örvendező és szerető édesapából, gyászolóvá és kesergővé.
Gondolkozzunk el egy kicsit azon, hogy az én életemben mi az érték? Mi az a dolog, amit anyagiakban mérve, el tudom mondani arról a bizonyos dologról, hogy ez „gazdaggá” tesz? Nagyon banális példákat mondok: a házad, a földed, a traktorod, a fóliaházad, az epresed, a fűszerpaprika ültetvényed, a méheid, az üzleted és ki tudja, hogy még ki mit tudna ide felsorolni, ezek a dolgok gazdaggá tesznek. De menjünk tovább, gazdag vagy, ha van egy áldott hitvestársad, akivel osztozni tudsz örömödben és bánatodban is. Akit szeretsz és hálát adsz Istennek minden nap, hogy van neked ő, aki elfogad hibáiddal együtt. Annak ellenére, hogy ilyen vagy, és sorolhatná a hibáinkat: én szeretlek téged. Gazdagság, hogy vannak gyermekeim. Ezzel a helyzettel, a bezártsággal van, amikor ők sem tudnak mit kezdeni, ilyenkor rohannak, bosszantják egymást, na meg minket. Milyen jó, hogy színt és vidámságot hoznak az életünkben. Gazdagság, hogy vannak szüleink. Igen féltjük most őket, és nem tudom megérteni a kóricáló gyermekeket, hogy miért mennek ki, miért mennek majd be a szüleikhez. Jó ha van még egy öreg a háznál, figyeljünk és vigyázzunk rájuk. Gazdagság a közösség, a templom, Istennek Igéje, mert tartozok Valakihez és valahova, mert van valami, ami ebben a kilátástalan helyzetben bátorít.
Jön a Sátán és azt mondja Istennek, vegyük csak el ezeket a dolgokat az emberektől! Mit tesznek? Szeretni fognak még? Jön egy vihar, vagy egy tűzeset és oda lesz a házad. Megszorultál anyagilag, eladod a nehezen megszerzett földedet, traktorodat, hogy tudd pótolni a hiányt. Dolgozol egész évben, de lecsap a vihar, a jég elveri a termésed. A szeretett hitvestársad megbetegszik, vagy gyermeked, szüleid, és elmennek közülünk. Ott a templom, de zárva van most, csak a harangszó emlékeztet arra minden nap, hogy egy hónappal ezelőtt volt benne élet. Vagy egy egy lelkész még az üres padoknak prédikál, és így akarják élővé tenni azt.
Volt nincs! Voltak nincsenek már!
Akkor értékelünk igazán dolgokat, személyeket, alkalmakat, amikor már nem a mieink azok, vagy már nem úgy, mint ennek előtte.
Arra kérlek Benneteket, hogy vizsgáld meg, hogy számodra mi az igazi gazdagság! Mennyire értékeled azt, mennyire fontos a te számodra az a valami, vagy az a valaki? Örülj neki, és örvendezz addig, amíg van, mert nem tudod, hogy mikor hull ki az életedből. És ha még ott van, akkor köszönd meg az Úrnak, hogy még ebben is, vagy abban is még mindig gazdag vagy.
De a felett is jó lenne elgondolkozni, hogy hogyan reagálom/reagálnám azt le, hogy egy nap alatt, vagy egy kicsit kegyesebben, nem úgy, mint ahogy Jóbbal történt, fokozatosan tűnnének el az életemből az igazi értékek?
Egyvalami azonban ugyan az marad: Isten gondviselő szeretete, Urunk megváltó ajándéka, és a Szentlélek Úristen bátorító kegyelme. És marad az Ige, mely reménysugárként mutatja nekünk az Istenhez vezető utat.
Én ma így imádkozok:
- Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem! Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
- Ha e világ engem csábít, hívogat, Nagy csalárdul kínál múló javakat, Szemem elé állítsd szenvedésedet, Vérrel koronázott, szent keresztedet!
- Tisztogass bár olykor bajjal engemet, Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet! Bár e test erőtlen, te oltárodon Keserű pohárral s hittel áldozom.
- Ha majd porrá válik testem egykoron, Ragyogjon fel Lelked a hitvány poron! Ama végső harcon rád bízom magam, Örök hajlékodba fogadj be, Uram!