„Nálatok pedig az a szokás, hogy valakit szabadon bocsássak a húsvét ünnepén. Akarjátok azért, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? Erre mindnyájan kiáltoztak, és ismét azt mondták: Ne ezt, hanem Barabbást! Ez a Barabbás pedig rabló volt.” (János 18,39-40)
Megszabadultunk. Az ártatlan szenvedett helyettünk. Odaképzelhetjük magunk a Barabbás helyére. „Ez a Barabbás pedig rabló volt”, „akit azokkal a lázadókkal együtt fogtak el, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el” (Mk 15,7). Ám nekünk is megvannak a bűneink, amelyeket nem szükséges sorolni, már csak azért sem, mert húsvét nagyhetében igyekszünk fokozottabban odafigyelni ezekre és bűnbánatot gyakorolni ezek miatt.
Barabbás nevének jelentése, az atya fia (bar Abba), mi pedig Atyának szólítjuk Istent, mert így tanultuk a mi megváltó Jézusunktól. Ezzel pedig azt is kifejezzük, hogy mi az Isten gyermekei vagyunk, akiknek szükségük van a kegyelemre.
A feldühödött tömeg Barabbás szabadon bocsátását követeli és a tudtukon kívül, különös módon az akaratuk egybecsengett Istenével, hiszen a mi Atyánk nem gyönyörködik „a gonosz halálában, hanem abban, hogy a gonosz megtérjen az útjáról, és éljen.” (Ez 33,11). A bűnös szabadulását követelte a nép és a bűnből való szabadulást adja nekünk Jézus Krisztus.
Nagypéntek közeledtével még hangsúlyosabb Augusztinusz megállapítása: „nincs Isten akaratán kívül az, ami az ő akarata ellen van”. Így érthetjük meg a Jézus feltámadása előtti eseményeket. Istennek nem tetszett az, ahogy Jézus fejébe töviskoronát tettek, ahogyan az sem, hogy megpofozták, megkínozták, kigúnyolták, leköpték és a halálát követelték, de még ezt a sok gonoszságot is az akarata alá tudta vonni és a mi javunkra fordítani. A mi Atyánknak ma sem tetszik a világ aljassága és az ezzel járó szenvedés, ne gondoljuk hát, hogy tétlenül szemléli az eseményeket. Mindeközben mi annyit tehetünk, hogy bízunk benne, jót cselekszünk (1 Pét 2,15) és mindenért hálát adunk, mert „ez Isten akarata” (1 Thessz 5,18). Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskrassó-Dobrácsapáti