„Ezt mondta Dávid Salamonnak: fiam, én magam szándékoztam házat építeni Istennek, az Úr nevének tiszteletére. De az Úr igéje így szólt hozzám: sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre. (…) Most hát fiam, az Úr legyen veled, hogy sikeresen fölépíthesd Istenednek, az Úrnak a házát, ahogyan kijelentette rólad.” 1 Krónika, 22: 7-8 és 11 Elolvasni: 1 Krónika: 22
Mindig csodáltam azt, hogy a Szentírás és maga a zsidó nép is, hogy felmagasztalja Dávidot, valósággal mintának, követendő példának állítja, annak ellenére, hogy sok vér, sok harc és sok bűn tapad a kezéhez és a lelkéhez. A mai ige azonban kezdi érthetővé tenni számomra, hogy Dávid mégis, miért olyan nagy király. Olvashattuk az ő nagy tervét: templomot akar építeni az Úrnak. Elképzelem mennyire beleélhette magát, milyen lelkesen készíthette elő a munkálatokat, először a gondolatában, ahol már állt is az általa épített templom, aztán jött az Isten szavát közvetítő próféta, és szertefoszlott minden templomépítéssel kapcsolatos képzelet, mert az Úr nem tartja méltónak erre a szent feladatra.
Mit várnánk el ezek után, hogyan viselkedjen Dávid? Magunkból kiindulva azt gondolnánk, hogy Dávid duzzogni, hisztizni, lázadozni, perlekedni kezd majd Istennel az építkezés letiltása miatt. Azt gondolnánk, hogy ezek után kis ujját se mozdítaná, megsértődne, és többé nem érdekelné Isten ügye. De nem ez történik. Dávid alázatosan tudomásul veszi Isten akaratát, s ha ő nem is építhet, legalább segít fiának Salamonnak. Ezért példaértékű és nagy király Dávid. Amikor Betsabéval való paráználkodása és az ehhez kapcsolódó bűnei miatt látogatja meg Nátán próféta, akkor sem méltatlankodik, beismeri a bűnét. Mikor paráznaságának gyümölcsét, azaz Betsabétól való fiát elveszi az Isten, akkor is alázatos marad. Ezt kellene nekünk megtanulnunk Dávidtól!
Gary Chapman – nek van egy könyve, melynek az a címe, hogy: A dühöngő ifjak, mely a serdülőkorban megtörténő kirohanásokról szól és azok kezeléséről. A ma élő felnőtteket látva, úgy érzem, hogy a serdülőkor sokaknál nyugdíjas korig tart, sőt még azon túl is. Mi azt gondoljuk, mert erről akar meggyőzni a reklámipar és a világtrend, hogy nekünk minden jár, nekünk mindent szabad, ám mikor rájövünk az ellenkezőjére, dühöngünk, haragszunk, félrevonulunk és perlekedünk. Tanuljuk meg nemcsak Dávid, hanem a legnagyobb király, Jézus Krisztus példájából őszintén imádkozni és meg is élni: legyen meg a Te akaratod. Ámen.
Nagy Róbert,
Apa