Kezdőlap / Napi Ige / 2013. június 12.

2013. június 12.

Ap Csel 23, 12 „Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.”

Olvasni Ap Csel 23,12-22

Negyvennél több férfi (valószínűleg sadduceusok) elhatározta, hogy átok terhe alatt addig nem isznak és nem esznek amíg meg nem ölik Pált, ehhez pedig főpapi segítséget kértek. Különös, hogy a farizeusokból álló nagytanács nem tiltakozik az ötlet ellen, hiszen azok soha sem vállaltak közösséget a sadduceusokkal. Úgy tűnik, hogy a cél szentesíti az eszközt alapon mégiscsak szövetkezni tudnak. Mindkettőnek célja félreállítani Pált.

A gonosz is összetudja hozni az embereket, hogy azok szövetséget kössenek. Ismert mondás: az ellenségem ellensége a barátom. Ez a gondolat vezethette Pál megölésének terve mögött úgy a farizeusokat, mint a sadduceusokat. A történelem során pedig gyakran ugyanilyen elven kötöttek szövetségeket emberek vagy népek. Fordított esetben persze nem ennyire egyszerű az összefogás. Ha Krisztus követésére hívjuk egymást, vagy a szeretetszolgálat bármely formáját akarjuk megvalósítani, akkor a többség azonnal kifogásokkal él, ebben az esetben már döntőek az emberek közötti különbségek.

Úgy tűnik az ember mindig nyitottabb a szövetségre, az összefogásra, ha a cél gonosz szándékú, nekünk viszont tudnunk kell, hogy Isten gondot visel az övéire. Ne ijesszen meg, ha a gonosz látszólag nagyobb tömegeket tud egyszerre mozgósítani, mert a mi Urunknak „adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18). Ezzel a hatalommal a mi Atyánk megőrizte Pált is a zsidók kezéből és megőriz téged is minden veszedelemtől. Ámen!

Erdei-Árva István,

Szamoskóród

Szóljon hozzá