Mk. 14, 36 „És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied”.
Elolvasni: Mk. 14, 32-42
Sokan vannak, akik szenvedéseik közepette gyakran így fogalmazzák meg kérésüket az Atya felé: „vidd el tőlem ezt a poharat”, de már keveseknek van olyan lelki erejük és feltétel nélküli hitük, hogy úgy tudják folytatni, mint Jézus: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied”. Ha pedig mégis, akkor azt leginkább a tehetetlenség és a beletörődés mondatja ki velünk, amikor ráébredünk, hogy nincs menekvés. Jézus számára viszont lett volna szabadulás, hiszen tudta mi fog vele történni, a tanítványoknak többször is beszélt arról, hogy szenvedni fog és Jeruzsálemben megfeszítik. Jézus emberi voltának minden porcikája tiltakozik e gyötrelmes halál ellen, ezért könyörög szabadításért az Atyához, akinek „minden lehetséges”, azonban a mi megváltásunkat véghezvinni másként nem lehetett.
Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon megérdemlünk-e ilyen áldozatot? Lám a három tanítvány, Péter, János és Jakab, aki a megdicsőülés hegyén még hajlékot akartak építeni Jézusnak, Mózesnek és Illésnek, mert jó volt nekik ott lenni, most nem képesek egy órát sem virrasztani, hiába kérleli őket a Mester. Ne ítéljük meg ezt a három tanítványt, mert amíg az istentiszteletek helyett a pénznek vagy a kényelemnek hódolunk, vagy az ünnepeink arról szólnak, hogy betegre esszük magunk, az úrvacsorában pedig csupán egyházi szokást látunk, addig mi sem vagyunk különbek. Adjunk hálát a mi Atyánknak, hogy mindezek ellenére kiterjeszteti reánk a kegyelmét. Ámen!
Erdei Árva István,
Szamokóród