„De a házibálványok hazug kijelentést adnak, a varázslók megcsalnak látomásaikkal, haszontalan álmokat beszélnek el, és amivel vigasztalnak mit sem ér. Ezért széledt el népem, mint egy nyáj, nyomorúságra jutott, mert nem volt pásztora. Fellángolt haragom a pásztorok ellen, megbüntetem a nyáj élén járókat. Gondja lesz a Seregek Urának nyájára, Júda házára, fölékesíti őket, mint a harci paripát.” Zakariás 10, 2-3
Elolvasni: Zakariás 10. fejezet
Mikor a gyülekezetbe kerültem nyolc évvel ezelőtt, azzal fogadtak, mint kezdő lelkipásztort, hogy nekünk nem kell pap, nekünk most nyűg a pap, megelégszünk beszolgáló lelkésszel is. Kiránduláson is elhangzott az elején az, hogy nekünk nem kell vezető pásztor. Mindezen kijelentések abból fakadtak, és fakadnak sok helyen ma is, hogy mindenki vezető szeretne lenni inkább, mint vezetet. Pedig a vezetőknek óriási nagy felelősségük van, súlyosabb ítéletük lesz, ahogy Jakab apostol tanítja, s ez, a mai igéből is kiderül.
A napokban, a magyar Golgotára emlékezünk, október 6-tal kapcsolatban és panaszkodunk népünk sanyarú sorsa miatt, sírunk, mert kiürülnek templomaink, nem vonzóak az istentiszteletek. Igyekszünk „varázslással” és a nép nyelvére való beszéddel vonzani híveinket, összetartani népünket, de látjuk, hogy nincs sok eredménye. Az ok ugyanaz, mint a választott nép esetében: nincsenek olyan pásztorok, világi és egyházi vezetők, vagy csak kevesen, akik az Isten akaratát keresve vezetnék a rájuk bízottakat. E helyett, azt gondoljuk, hogy a mi módszereink jobbak.
Megbüntetem – mondja az Úr azokra, akik hivatásukat nem tetszése szerint végzik. Mi a büntetés? Az, hogy nincs áldás. Meg kellene tanulnunk, hogy „nincsen Isten nélkül, segítség és idvesség” (392. dics). Az ilyen embernek a sok is kevés. Isten büntetése az számunkra, hogy nem tudunk örömöt találni a sokban, a jóban, a szépben. Markolunk a sok után, de a sok mellett nincs öröm és békesség. Mindnyájan megérezhetjük ezt, amikor Isten ügyétől spórolunk el azért, hogy több jusson talán szórakozásra, pihenésre, kultúrára, vagyongyűjtésre, érvényesülésre. Nincs áldás azon az időn, amit az Istentől veszünk el a magunk számára, jó példa erre a nyugati világ, ahol magas az életszínvonal, több tevődik az asztalra és mégis mennyire boldogtalanok már a gyermekek is, nem beszélve az idősebbekről.
Vedd tudomásul testvérem ebből az igéből, hogy áldott és győzelmes élet csak Istentől fakadhat. Ő az, aki önmagát adva boldoggá, elégedetté tehet. Nem siránkozásra és állandó panaszkodásra teremtett az Isten, úgy, ahogy mi magyar nép ezt megszoktuk, hanem örvendező és Róla bizonyságot tevő néppé. Örülj az Ő ígéretének, aki ma is azt mondja: „Én el nem hagyom őket”, s ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Kívánom testvérem, hogy teljes hittel és meggyőződéssel tudj felelni kérdésemre: senki, bizonyára senki. Ámen.
Nagy Róbert,
Apa