Kezdőlap / Napi Ige / 2012. május 27.

2012. május 27.

„Amikor az egész nép mindenestől átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit, és ezt a parancsot adjátok nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.”

Józsué: 4, 1-3

Olvasandó: Józsué 4. fejezet

Minden változik, de az Isten nem változik meg soha. Milyen bátorító ez a kijelentés. A mai igemagyarázatra készülve, azon tépelődtem, hogy pünkösd ünnepén, hogyan lehet ennek az Igének az alapján aktuális, mára vonatkozó üzenetet közölni. Isten Szentlelke megadta a választ, ugyanis ebben a történetben ugyan az történik, mint Jeruzsálemben, az első pünkösd alkalmával, azaz emlékeztetés és Istenről való bizonyságtétel. Előbbi esetben a kövek által, utóbbi esetében pedig gyarló emberi szavak által. Mindkettőt Isten kérte és kéri pünkösd ünnepén a mai gyermekeitől is, úgy, ahogyan egyik énekünk fogalmaz: „Őt áldjad lelkem és Róla tégy hitvallást nyelvem” (348. dics).

Izráel népe megérkezet az ígéret földjének határára, de még előttük volt a kavargó, bővizű Jordán, melynek neve magyarul sebesen folyót, de halált is jelent. Józsué kapta a parancsot Istentől, hogy menjenek át a kavargó vizű Jordánon, elől a papok a frigyládával, várják meg míg mindenki átkel, de mielőtt ők is kijönnek a folyóból, vegyenek egy-egy követ a nemzetségek száma szerint, emlékeztetőül a jövő nemzedék számára. Mire kellett emlékezni? A csodára, Isten gondviselő szeretetére.

Zuhogó, kavargó vizeken nekünk is gyakran át kell mennünk, s a habok közt remeg a szívünk, hogy ott leljük majd sírunkat. Nem ismerem a kedves olvasó életét, de gondolj ma arra, hogy mennyi szenvedésen, megpróbáltatáson kellett átmenj, mennyi félelmen, betegségen, operáción, temetésen. Mikor ezekre gondolunk vissza, jó lenne, ha nem az önsajnálat hangja szólalna meg bennünk: szegény én, senkinek nincs olyan nehéz sorsa, mint nekem, hanem a hála hangja csendülne fel szívedben-lelkedben, hogy mindenek ellenére megőrzött az Úr Isten. Jó lenne gyermekeinknek, a jövendő generációnak nem felnagyított hőstetteinket átadni, hanem beszélni nekik Isten szabadításáról, megmentő szeretetéről. Beszélj arról, amiről Péter beszélt az első pünkösdkor: a Jézus Krisztusban megmutatkozott isteni kegyelemről. Életed emlékkövei hirdessék a jövő nemzedéknek azt, hogy a zúgó Jordán vizéből, az elnyelő és megfolytani akaró bűn örvényéből Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által kimentet az Isten. Merj ezekről bizonyságot tenni, mert a karácsony lassan csak az ajándékokról szól, a húsvét a nyusziról, a pünkösddel meg végképp nem tud mit kezdeni a mai ember. Pedig veszélyes vizű Jordánok mindig lesznek, és egyszer majd át kell kelni a túlsó partra is, de mit kezd ezekkel a helyzetekkel a mai ember, ha nem ismeri a Szabadítót?

Kedves testvérem, ha te már megtapasztaltad Isten szabadítását az életedben, ha a gyermeked azt mondja: mesélj nekem édesapám, édesanyám, akkor mesélj Isten kegyelméről, az Úr Jézus Krisztus szeretetéről és a Lélek erejéről, akár a már említett ének szavaival: „lásd mit tehet, jóságos Lelke veled, és hited tőle mit várhat”. Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

 

Szóljon hozzá