Ezékiel 29, 20-21b „Fizetésül, amelyért fáradott, adom néki Égyiptom földjét, mert értem cselekedtek, ezt mondja az Úr Isten… és megtudják, hogy én vagyok az Úr.”
Olvasandó Ezékiel 29.
Isten ítéletet gyakorol az elbizakodott Egyiptomon, mivelhogy az nem töltötte be a népek között az Istentől rendet küldetését. Ahelyett, hogy támasz és védelem lett volna mások számára, leginkább csak magával törődött. Elbizakodottsága addig jutott, hogy önmagát isteni szintre emelte: „A folyó enyém, és én teremtettem” (9v.). Az ilyen magatartást Isten nem hagyja büntetlenül, ezért Egyiptomot tönkreteszi és így szól: „Ímé, én Nabukodonozornak, a babiloni királynak adom Egyiptom földjét”.
Képmutatás lenne a részünkről azt állítani, hogy minket sohasem ragad magával az elbizakodottság. Amikor jól megy minden és az életnek csupán a napos oldalát látjuk, akkor hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy ez mindig így lesz, vagy azt, hogy ez az állapot egyedül a mi érdemünk, mert jobbak, többek, ügyesebbek vagyunk másoknál. Pedig a valóságban mindannyian kegyelemre szorult emberek vagyunk. Isten előbb vagy utóbb mindenkivel megismerteti önmagát. Először szeretettel közeledik hozzánk és igéjén keresztül akar kapcsolatba lépni velünk, aztán elvakultságunk miatt megpróbáltatásokat ad. Bármiképp is jutunk Istenismeretre, az biztos, hogy soha sincs távol tőlünk. Ámen!
Erdei-Árva István,
Szamoskóród