„Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, ezért én idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened bármilyen szép és bölcs vagy is, és véget vetnek fényűzésednek. Sírba taszítanak, meghalsz halálra sebzetten a tenger közepén. Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én? Csak ember vagy, nem Isten, kiszolgáltatva megölőidnek.” Ezékiel: 28, 6-9
Elolvasni: Ezékiel 28. fejezet
Az Édenkerti bukás óta, az embernek megmaradt az az érzése, hogy Isten elől el lehet menekülni, lehet úgy beszélni, hogy az Isten ne hallja, lehet úgy cselekedni, hogy Isten ne lássa. Érdekes ez a gondolkodás, hisz nemcsak Ádám és Éva példája, de az élet eseményei is azt bizonyítják, hogy Isten elől elbújni nem lehet sem a kert fái közé, sem sehova. Ennek ellenére, az ember úgy él, hogy nem veszi komolyan, hogy minden tettének és szavának következménye és büntetése van. Tirusz sem vette komolyan, ezért kellett elpusztulnia.
Mindenkire nézve igaz az, amit a Zsidókhoz írott levél írója így fogalmaz meg: „Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni” (10,31). Mikor az Ő hatalmas keze ránehezedik erre a világra és egy-egy emberre, még a leghatalmasabbak és a legerősebbek is meggörnyednek alatta. Malakiás próféta felteszi a költői kérdést, hogy kicsoda szenvedheti el az Ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az Ő megjelenésekor? Hiszen olyan Ő, mint az ötvösnek tüze és a ruhamosóknak lúgja!” (Mal. 3,2). Vizsgáljuk meg ma a szívűnket, nem fenyeget-e bennünket is az a kísértés, hogy kis isteneknek tartjuk magunkat, akik azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk az Úrra, ne szóljon bele az életünkbe. Lássuk meg, hogy csak emberek vagyunk, kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek, ha az Isten őrző keze alól kivonjuk magunkat.
Lehet, hogy elbizakodottságunkra a büntetés nem ma jön, lehet nem is holnap, de bűnünk következménye elől nem menekülhetünk el. Nietsche, a híres istentagadó filozófus, egyszer így kiáltott fel: „Isten halott, Isten halott, érzitek, hogyan rothad?” Ez a Nietsche a bolondok házában fejezte be az életét. Nietsche halott, Isten pedig él. Lásd meg, hogy még soha nem maradt el ebből a világból az Isten ítélete, és ezután sem fog elmaradni.
A megtérő és bűnbánó szívet azonban szereti az Úr. Tírusz elpusztult, mert nem vette komolyan Isten figyelmeztető szavát, megkeményítette magát, jobban ragaszkodott bűneihez, mint Istenhez. Aki azonban megbánja bűneit, annak nem kell félnie az ítélettől, mert Isten helyette már elítélte Jézus Krisztust, a Golgota keresztjén. Csak a Golgota előtt állva tapasztalhatod meg, hogy számodra Ő nem az ítélet, hanem a megbocsátás és kegyelem Istene. Ámen.
Nagy Róbert,
Apa