Kezdőlap / Napi Ige / 2011. május 11.

2011. május 11.

Zsolt 39, 2-5 „Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen. Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott. Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel: Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.”

Amilyen nehezen adunk hálát Istennek azon javakért melyeket megkapunk az életben, olyan könnyen nyílik a szánk panaszra, ha úgy érezzük, hogy méltánytalanul bánik velünk az Úr. Ez jellemzi a legtöbb embert. Ki az, aki még sohasem panaszkodott, mert jogtalanul érték vádak vagy nehéz betegséget kellett hordoznia, holott mindenben igyekezett megtartani és megélni hitét? Van-e olyan ember, aki a megpróbáltatásokat csendes beletörődéssel, elfogadással tudja megélni, nem pedig lázadással, perlekedéssel? Ez a zsoltáros megpróbálta megzabolázni a száját, hogy ne vétkezzen, de ő is pontosan olyan esetlen, mint minden ember, ezért csak panaszra fordul az imádsága. Sokan vagyunk, akik elhatároztuk, hogy többé nem panaszkodunk, mert „azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van” (Róma 8,28), de hiába szorítja össze az ember a fogát, hiába harapja ajkait és nyeli a könnyeit, a gyötrő fájdalom mégis kitör belőle. Egyedül Jézus Krisztus volt az, aki némán tűrte a szenvedést, királyi voltának megcsúfolását, a pofonokat, a gúnyt és mégsem panaszkodott. Úgy gondolom minden nap tudatosítanunk kellene magunkban, hogy mindezt értünk tette, a mi bűneikért is szenvedett. Adjunk hálát ezért a mai napon is. Ámen!

Erdei-Árva István,

Szamoskóród

Szóljon hozzá