„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván:
Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.”
Jn 7,37
Igazi, felfokozott hangulat uralkodhatott Jeruzsálemben. Az emberek lassan már készülődtek haza, az otthonra gondoltak nagyon sokan. Arra, mit mondanak el, mit osztanak meg a többiekkel. Sokan a csodákról, a gyógyulásokról akartak beszámolni, hogy találkoztak Valakivel, aki bizonnyal a Messiás!
És akkor Jézus a középre áll, és a csodálkozó tömegnek, a megint zúgolódó farizeusoknak elmondja ezt a csodás kijelentést. Sokan szomjaztak. Sokak lelke sóvárgott az élet vize után, de, az ünnep ellenére is, kevesen lehettek, akik valóban megtalálták.
Krisztus itt forrást fakaszt, mint Mózes a pusztában. Olyan dolgot tesz, ami addig lehetetlennek tűnt az emberek számára. Új csodát, amelyből megtudják, ugyanúgy, mint a pusztában, Isten vezeti őket. Ő teremti meg az élet legalapvetőbb feltételeit.
A keleti ember számára a víz nagyon nagy kincs. Kincs, amit őrizni, védeni kell. És amikor a hosszú úton, a tikkasztó, szárító hőségben egy csepp víz is az életet jelentette, eléjük áll Jézus, és elmondja: az Élet tőle származik.
Lehet sokan nem értették, sokan legyintettek, tovább zúgolódtak. De voltak, akik tudták, most a Mester hozzájuk szól, és elindultak a Forrás irányába.
Varga Botond,
Szatmár-Láncos