„Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, hogy honnan való vagyok, de én mégsem önmagamtól jöttem, hanem az, aki engem elküldött, igaz, ti őt nem ismeritek.”
Jn. 7,28
Olvasandó: Jn 7,25-30
Lelkészi szolgálatom alatt, gyakran találkozom, olyan idősebb testvérekkel, akik, miközben elmarasztalják a mai fiatalok tudását, lelkesedését azzal dicsekszenek, hogy ők mennyire jól tudják még mai napig is a bibliai történeteket, énekeket, káté kérdéseket-feleleteket. Valóban, a reformáció egyik vívmánya, hogy Bibliát adott az emberek kezébe. Valaki egyszer azt mondta, hogy reformátusnak lenni emberi műveltséget is jelent.
Nos, a mai ige azonban fel kell, hogy ébresszen bennünket „Csipkerózsika álmunkból”, hiszen Jézus azzal kezdi a farizeusokkal a beszélgetést, hogy: „Ti tudjátok”. Miért olyan megdöbbentő ez a kijelentés? Mert folytatódik a gondolat: és nem cselekszitek, nem tudtok mit kezdeni tudásotokkal. Akármennyi ismereted is van a Szentírásból, akármilyen buzgó vallásos vagy is, kiderül, hogy haszontalan, mert tudod, és nem teszed. Bizony megtörténhet, hogy templom közelében elkárhoznak emberek, mert halott ismereteik soha nem válnak élővé, fanatikus vallásosságukból nem lett élő kapcsolat Istennel.
A farizeusok vélt hitével szemben, jusson eszünkbe a napkeleti bölcsek példája, akik ismerték az írásokat, tudták hol kell megszülessen a Király, de nem maradtak a könyvtekercsek mellett, hanem elindultak, hogy megkeressék Őt.
Túl van-e már a te Krisztushoz való viszonyulásod a puszta ismereteken, vagy pedig még mindig azok közé tartozol, akik, mikor megtérésről, bűnbocsánatról, üdvösségről hallanak, unottan legyintenek: én ezt már mind tudom?! Imádkozzunk azért, hogy akik ma hallgatják, vagy olvassák az Igét, ne csak elméjükbe, hanem szívükbe is befogadják azt. Ámen.
Nagy Róbert, Apa