„Vedd számba… harminc esztendőstől és azon felül az ötven esztendősekig mindenkit…”
A Lévi törzsének egy kitüntetett csoportjáról, családjáról gondoskodik Isten, erről olvasunk a mára kirendelt igeszakaszban. Mi volt számukra a kitüntetés: az, hogy Isten és ember találkozóhelyének, a Szent Sátornak az elemeit, gondosan elcsomagolt kellékeit ők szállíthatták. Fontos, és nagy figyelmet, szervezettséget igénylő szolgálat.
Isten azt parancsolja Mózesnek és Áronnak, vegyék számba a Kéhát fiait, harminc évestől ötven évesig. Kéhát fiai, tehát szét voltak szóródva. Nem voltak egyben. Nem is tudták, pontosan hány emberre lehet számítani. Mégis, Isten erre a szétszórtságban élő nagy családra valami fontosat és szépet akar bízni: a Sátrat.
Amikor ma a vasárnapi gyülekezeteken végignézünk, azonnal szembe tűnik: a harminc és ötven év közötti generáció hiányzik. Szétszórtságban élnek. Még nincsenek összegyűjtve. Halljuk meg Mózessel és Áronnal: „Vedd számba!”. Számold meg! Számolj rájuk! Ne hagyd, hogy végleg elkallódjanak, hogy a munka, a szenvedélyek, a materializmus rabjává váljanak! Menj utánuk!
Izráelnek ekkorra a tábora már egy többszázezres nép volt. Nehéz lehetett előkeresni az összes kéhátitát. De Mózest és Áront Isten szava indította. Ezzel a szóval induljunk el, keressük meg a ma még távol lévőket. És mondjuk el: Isten rá is a mai „találkozási helyet”, a templomot akarja bízni. Szükség van rájuk!
Varga Botond,
Láncos, slp.