Forrás: Erdon
Szatmár megye – Tegnap a Szatmár–Németi református templomban megemlékeztek a Don–kanyarnál elesett magyar katonákról. Istentisztelet után megkoszorúzták a templomkertben felállított emlékművet.
Sipos Miklós, a Szatmár–Németi Református Egyházközség lelkipásztora igehirdetésében identitásunk faláról beszélt, mely megmutatja kivel vállalunk közösséget. A fal szerepe, hogy láthatóvá váljék, mi az, ami rajta kívül és mi az, ami belül van. Mi emberek egy kettős világban élünk: az egyik a földi világ, a másik pedig Isten országa. Ennek a két világnak a törvényei nem ugyanazok, sőt nagyon is eltérnek egymástól, nekünk mégis itt a földi világon is Isten országának törvényei szerint kell éljünk.
A múlt idézése
Thoroczkay Sándor történelemtanár röviden ismertette azokat a hatvannyolc éve történt eseményeket, melynek már csak néhány túlélője él közöttünk. Ezek az idős emberek inkább elfeledni akarják akkori szenvedéseiket, nekünk azonban kötelességünk emlékezni és példaképként tekinteni őket kitartásukért.
Jány Gusztáv vezérezredes, a II. Magyar Hadsereg főparancsnoka, máig is vitatott szereplője a doni csatának. Thoroczkay felidézte, hogy 1942 áprilisa és júliusa között vezérelték a magyar hadsereget a Don-kanyarhoz. A szövetséges német hadsereg Moszkvánál elszenvedett veresége után újabb támadásra készült, amelyhez a teljes magyar fegyveres hadsereg segítségét kérte. A magyar kormánynak sikerült lealkudni, hogy a három hadsereg közül csak a második hadsereget vezénylik ki. A magyar kormány belátta, hogy a területi revíziókért kénytelenek emberi hozzájárulással fizetni. Augusztustól védekezésre állt be a hadsereg, ugyanis a sztálingrádi német kudarcok után az orosz hadsereg támadásokba lendült. 1943. január 12–én áttörték a doni frontot, január 14–én a magyar hadsereg még vissza tudott volna hátrálni a kritikus helyzetből, de Jány, mivel nem kapott felső parancsot, nem mert visszavonulni. Január 17–én kiadta a visszavonulási parancsot, de ezzel már nem lehetett elkerülni a katasztrófát. Ötvenezer katona elpusztult, ugyanennyi megsebesült, harmincezer fogságba esett, csupán hatvanegyezer térhetett haza. A doni áldozatokat sokáig nem ismerték el, háborús bűnösöknek nyilvánították őket, több évtizednek kellett eltelnie, míg elismerték hősiességüket, tizenöt éve emlékeznek meg róluk.
Koszorúzás
Istentisztelet után a résztvevők kivonultak az emlékműhöz, elénekelték a himnuszt, majd Sipos Miklós lelkipásztor az emlékezés fontosságáról beszélt, példaként említve a II. Magyar Hadsereg katonáinak hősiességét és kitartását. Ma is ilyen katonákra lenne szükség, hogy kitartó küzdelemmel harcoljunk hitünkért, magyarságunkért, emberségünkért.