Textus: 4Móz. 3,1-51.
“Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván: Hozd elő Lévi törzsét, és állassad Áron pap elé, hogy szolgáljanak néki.”
(5-6. Vers)
Az Ószövetség kiteljesedő istentiszteleti rendtartását a zsidóság tizenkét törzséből egyetlen törzs, Lévi törzse biztosítja. Ennek a törzsnek az Úrtól rendelt feladata volt, hogy „ékesen és szép rendben” történjen a szent sátor – később a jeruzsálemi templom – rendben tartása, őrzése, az áldozatok előkészítése és bemutatása, könyörgések elmondása, imádságok, hangszerrel kísért énekek szerzése, ünnepek megtartása, Isten kijelentéseinek továbbítása, ítélkezés, egyszóval a Tóra előírásainak betartása s a Szentség megőrzése. Az idő haladásával az egyre szerteágazó feladatok teljesítésére egyre többen lettek. Eljött hát az ideje, hogy a szent feladatokat valaki összehangolja. Ígénk szerint Isten úgy döntött, hogy Áron és utódai legyenek azok, akik megszerveznek mindent, amit a léviták végrehajtanak és fenntartanak. A 3. részben megtaláljuk a feladatok leírását, a lévita családok és nemzetségek katalógusát, illetve azt a tudósítást is, hogy Isten a lévitákat és azok elsőszülöttjét magának szenteli. Megváltja, „megvásárolja” őket, hogy nemzetségről nemzetségre szüntelenül Őt szolgálják.
Mindenkinek volt előírt feladata. Ha valaki hanyagul, lelkiismeretlenül végezte feladatát, másokra is, az egész istentiszteletre nézve szégyent hozott, és Isten haragját vonta magára. Az Úr haragja nemcsak Áronra és fiaira, hanem minden lévitára, sőt, egész Izráelre kiterjedt. Mindenki nagyon komolyan kellett elvégezze szent munkáját: hűségesen, tisztességesen, odafigyeléssel, örömmel, szeretettel és alázattal. Az istentiszteletnek, a „gépezetnek” tökéletesen kellett működnie.
Illik ide a kis csavar története, amely azt gondolta, hogy amilyen kicsi, úgy hasztalan, nélkülözhető is. Ezért hanyagul végezte szorító erejét. A meglazulása miatt azonban szilárdságában az egész gépezet megingott.
Már gyermekkorunkban megtanultuk, hogy leckénket, ránkbízott kisebb-nagyobb feladatokat, munkánkat gondosan kell elvégeznünk. Ha ezeket a kis csavarokat gondosan megszorítjuk, felnőttkorunk életgépezete jól működik. A hasonlat illik családunkra, közösségünkre, társadalmunkra, egyházunkra. Gyülekezeti életünkben is mindenkinek van rábízott feladata. Ha azonban ezt nem lelkiismeretesen végzi a gyülekezeti tag, a presbiter, a nőszövetség vagy a fiatalság, akkor – hiába lenne meg a lelkész összehangoló akarata – az egyházközség gépezete nem hatékony, meglazul, sőt, szétesik, s mindenki a másikat hibáztatja.
Tudod-e, hogy gyülekezetedben sokan várnak arra, hogy te is aktívan szolgáld az Urat? Egyházközségedben te milyen önkéntes feladatokat vállalsz? Elvégzed-e őket szívesen és odaadással? Buzdítasz erre másokat is? Tudod, hogy te is – mint a kis csavar – tehetsz arról, hogy a gyülekezeted és istendícséreted áldásosabb legyen?
Kovács József
kisbábonyi lelkipásztor