Kezdőlap / Napi Ige / 2011 február 3.

2011 február 3.

„…akkor sem vetem meg őket, és nem útálom meg őket annyira, hogy mindenestől elveszítsem őket, felbontván velök való szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenök vagyok. Sőt megemlékezem érettök az elődökkel kötött szövetségről…” 3Móz. 26, 44/b-45/a

Ajánlott szakasz: 3Móz. 26, 40-46

A 26. fejezet első néhány verse a szófogadókkal, és azok áldásával foglalkozik. A fejezet közepén található 25 vers a szófogadatlanokat, és azok büntetését írja le, nagyon szemléletesen, hogy a népnek elmenjen a „kedve” attól, hogy eltérjenek az Úr rendeléseitől. Az utolsó néhány vers azonban a reménysugarat csillantja fel, melybe mind a választott nép, mind pedig mi magunk is belekapaszkodhatunk. Mibe is?

Először abba, hogy bármennyire is utálatos dolgot tegyünk, megérdemelnék, hogy Isten arcát elfordítsa tőlünk, mégis azt olvashatjuk az igénkből, hogy nem utál meg annyira, hogy teljesen elveszítsen. Van még remény arra, hogy ne az utálatos, hanem az engedelmes, Reá hallgató jelzők legyenek a mieink. Ebben pedig  nekünk segítségünk van, útmutatónk van: Jézus Krisztusunk. Változást akar hozni a mi életünkben, hogy Istenhez ragaszkodóbbak legyünk. Engedjük ezt meg Neki!

Másodszor megnyugtató érzés az, hogy nem bontja fel a szövetséget. Ez a kijelentés rólunk elég szomorú képet fest. Gyakran felrúgjuk az emberekkel kötött megállapodásainkat, mert talán így könnyebb élni, önmagam megvalósítani, de ugyan ez igaz arra nézve is, hogy az Istennel kötött fogadalmam, ígéretem elég gyakran felbomlik, és ez nem Istenen áll, hanem rajtam, gyermekén. Egy példát említek csak: konfirmációi fogadalmunk. Mennyire tartjuk be az ígéretet? Isten az előző versekben felsorolja, hogy az atyákkal kötött szövetségre visszaemlékszik, és emiatt ad új esélyt az övéinek. A legnagyobb szövetségkötést az Úr, Jézus Krisztusban vitte végbe, és erre mutat az úrvacsora. Emlékezzünk mindig arra, hogy mit fogadunk, ígérünk az Úrnak, hogy szófogadó, az Ő törvényét betartó gyermekei legyünk, akik nem átkot, hanem áldást vonnak magukra.

És ebben van még egy csodálatos gondolat: nekünk, mában élő gyermekeknek, szülőknek úgy kell élni, hogy Isten majd a mi utódainknak – akik szintén bűnben fogannak és jönnek majd el erre a földre, és hajlamosak lesznek a gonoszra – el tudja rólunk mondani azt, hogy az elődeiddel, az “atyáiddal” kötöttem egy szövetséget, és emiatt nem veszítek el benneteket sem.  De ezt a szövetséget, csak a “szófogadókkal” köti meg. Nehéz azzá válni, de bármennyire nehéz is legyen tegyük meg, mert sok múlik rajtunk: gyermekeink jövője, boldogulása. Éljünk szófogadóan, hogy mind rajtunk, mind utódainkon Isten áldása legyen. Ámen

Kovács Mátyás Péter

Lkp.

Szóljon hozzá