Kezdőlap / Napi Ige / 2011 augusztus 6.

2011 augusztus 6.

Napi igeszakasz: Jn. 11, 17-44

És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérük felől. (…) Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében és igen megrendüle.” (Jn. 11,19 és 33)

Lázár meghalt, a csoda még nem történt meg. Márta és Mária szívében feszül a fájdalom, megbújik a félelem, lappang a reménytelenség. Egy élethelyzet mely újra és újra megismétlődik. Egy állapot melyet a halál, a betegség, a munkanélküliség, a pénztelenség és a különböző próbák szülnek. Valami megtörtént és a csoda várat magára.

Mária és Márta azonban nem maradt magára, hisz sokan mentek, hogy vigasztalják őket. Mennyivel könnyebb így elviselni a sokszor elviselhetetlent. Milyen fontos, hogy egymás mellett legyenek a testvérek, a család, a barátok, hogy közösségben közössé váljon a megpróbáltatás terhe, amelyet megosztva kell elviselni.

Mária, Márta és Lázár Jézus közösségéhez tartoztak. Jézus pedig mindig ott van az övéi között. Látja a közös sírást és búslakodik, megrendül, sőt „könnyekre fakadt” (35. vers). Jézus felindult lelkében az ellen, akinek áldozatává vált az ember, felindult, hogy segítsen a félelmes szívű, reménytelen sorsú embereken. Felindult, s megmutatta hatalmát, feltámasztotta Lázárt. Látja most is, ha sírsz, ha félsz, ha tele vagy reménytelenséggel. Felindul ma is az övéi sorsán és „Hogyha felindul az Isten, Elkergettetnek szertelen, Minden ő ellenségi.” (MRÉ 68 zsoltár). Jézus Krisztus csodatevő hatalmával ma is vigyáz az övéire, de ne felejtsünk el mi is vigyázni magunkra és egymásra. Ámen.

Simon Attila, Tamásváralja

 

Szóljon hozzá