“De mikor az Istennek tetszett, ki elv lasztott engem az n any m m h t l fogva s elh vott az kegyelme ltal, hogy kijelentse az Fi t n bennem, hogy hirdessem t a pog nyok k z tt: azonnal nem tan cskoztam testtel s v rrel.” (Gal 1, 15-16)
P l apostol sohasem besz l nmag r l, hanem mindig Istenr l tesz bizonys got. Mindig Istent ll tja k zpontba, aki kegyelmes, aki kiv lasztotta t, aki elh vta s elk ldte t. Az, hogy kiv lett Istennek k sz nheti. Mert Isten akkor ny lt bele az let be, amikor a legnagyobb sz ks ge volt r . M r kiskor ban megsz l thatta volna t, de m gsem ez t rt nt. Akkor munk lkodott Isten az let ben, mikor Isten gyermekeinek ld kl s vel foglalkozott a legt bbet. Mikor Damaszkuszba indult, hogy a h v ket sszeszedje, b rt nbe z rja, kiv gezze. Isten keze ebb l a m lys gb l emeli fel. Mi rt? Mert Istennek tetszik, hogy akkor sz l tson meg minket, embereket, mikor a legnagyobb m lys gben j runk. a legm lyebb, legkil t stalanabb helyzetekben hajol le hozz nk, az rt, hogy megmutassa sz munkra: az hatalm val mindenkinek tud seg teni. Mert sokszor vagyunk er tlenek, sokszor nem tudjuk merre tov bb, hova tov bb. Amikor er tlenek voltunk, vagyunk, “vagyis amikor semmik ppen sem voltunk m lt k vagy arra val k, hogy Isten r nk tekintsen, akkor halt meg Krisztus” rt nk. Isten ekkor l p be az let nkbe, hogy kijelentse Fi t nek nk. Hogy az keresztje ltal megl ssuk hova jutott az let nk. Egy r gi t rt net szerint egy v ndor egyszer meg llt J zus keresztje alatt, s felemelt fejjel n zte, s megpillantott rajta egy feliratot: rted haltam meg! Akkor d bbent r , milyen m lyen volt , ha J zus Krisztus ilyen rat fizetett rte. De sokszor vagyunk mi is m lyen. De sok let megy t nkre. Az elm lt nnep is egy lehet s g, egy llom s volt sz munkra: hogy mi is meg lljunk a Krisztus keresztj n l, meg rtve a legfontosabbat. De ne csak Nagyp nteken tegy k ezt meg, hanem let nk minden napj n lljunk meg Krisztus keresztj n l, hogy meg rts k a legfontosabbat: rted haltam meg! men
Kala No mi,
Szatm r-L ncos