,,Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” – (János 14,27)
Ma ismét péntek 13. Egy hónapja is az volt, amikor engem használt az Úr szócsövének. Balszerencse lenne, vagy véletlen? Kötve hiszem, inkább lehetőség a bizonyságtételre. Ha nekem az, akkor neked is az lehet, kedves drága olvasó! Ma általam, holnap talán általad szól az ÚR, s ha ő szól, arra mindig érdemes figyelned.
Jézus búcsúbeszédének részeként tanítványait készíti fel a távozására, és egy különleges ajándékot hagy nekik: az ő békességét. Úgy beszél a békességről, mint örökségről vagy ajándékról. De nem pénzt, nem hatalmat, hanem belső békességet hagy. A világ sok mindent adhat – örömet, boldogságot, hatalmat, sikert, hírnevet – , de a legmélyebb békességet csak Krisztus adhatja. Más ez a békesség, mint amit a világ ad vagy adhat. Szinte érezzük a különbséget, hiszen a világ adta békesség mindig valamilyen külső tényezőtől függ, sokszor a körülményektől, látjuk, hogy ideiglenes és roppant törékeny. Ha csak az elmúlt évre vagy évekre gondolunk, hányszor hangoztatták a béke szükségességét, hányan léptek fel békekövetekként már-már természetesnek véve a Nobel-békedíjat. Aztán elég ha körülnézünk világunkban s láthatjuk, mennyire távol állunk az igazi békétől, békességtől. A Jézus adta békesség más: nem a körülményektől függ, a legnagyobb nehézségben is megtart és Isten jelenlétéből fakad.
A békesség nem csupán egy érzés, hanem egyben kapcsolat is. Azoknak adja az Úr, akik hisznek benne, bíznak benne, vele vannak. Minél közelebb élünk tehát Krisztushoz, annál inkább megtapasztaljuk ezt a békességet. Ma tehát és mindenkor: ne nyugtalankodjon a mi szívünk és ne is csüggedjünk, mert Jézus Krisztus az igazi békességet hagyta ránk és utódainkra örökül. Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes