,,Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által azt kiáltjuk: Abbá, Atya!” – (Róma 8,15)
Olvasandó: Róma 8.
Az első keresztyén gyülekezetek életét mélyen meghatározta a Szentlélek valóságos megtapasztalása. Istenhez tartozásunk jele, hogy az Ő Lelke lakik bennünk: akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé (Róma 8,9). A jelenlévő Lélek ma is azt jelenti számunkra, hogy Isten nem távoli, hanem élő és cselekvő Úr az életünkben.
Nem a szolgaság lelkét kaptuk. A „szolgaság lelke” félelmet szül: megfelelési kényszert, bizonytalanságot, rettegést. A Szentlélek azonban a fiúság bizonyosságát adja. Nem rabszolgaként állunk Isten előtt, hanem szeretett gyermekként, akik bizalommal mondhatják: „Mi Atyánk!” A Lélek szabaddá tesz arra, hogy ne félelemből, hanem szeretetből éljünk.
A görög-római kultúrában az örökbe fogadott fiú teljes jogú örökössé vált: nevet, rangot és örökséget kapott, azért, hogy a család nevét fenntartsa és örökölje birtokát. Rangját tekintve semmivel sem maradt el az édesgyermektől. Pál számára különösen a Lélek ajándéka jelentette az üdvösség kezdetét, amely végül a test feltámadásában teljesedik ki.
Mindezek értelmében reánk nézve is igaz: Isten nem másodrendű gyermekeivé tett bennünket, hanem teljes jogú örököseivé Krisztusban. A Szentlélek ennek az örökségnek a biztosítéka.
Kiss Szabolcs,
Apa