„Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.” – (Róma 7,15)
A ma embere számára kevés ismerősebb életérzés van, mint a belső szétszakítottság, amelyet Pál apostol így fogalmaz meg: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.” (Róm 7,15). Ez a mondat telibe találja a kiégéssel, függőségekkel vagy egyszerűen csak a saját jellembeli gyengeségeivel küzdő embert. Hányszor határozzuk el reggel, hogy türelmesebbek leszünk a családunkkal, őszintébbek a munkánkban, vagy fegyelmezettebbek az életvitelünkben, hogy aztán este mégis a bűntudat súlya alatt hajtsuk le a fejünket? Az Ige nem kertel: rávilágít, hogy a bennünk lakozó bűn olyan hatalom, amelyet pusztán akaraterővel nem tudunk legyőzni. Pál őszintesége felszabadító, mert kimondja: a kudarcod nem azt jelenti, hogy nem vagy hívő, hanem azt, hogy ember vagy, aki rászorul a szabadításra. Ez a szakasz nem azért született, hogy elkeserítsen, hanem hogy leszámoljon az önmegváltás illúziójával. Amikor felismered magadban ezt a tehetetlen ellentmondást, valójában már úton vagy a megoldás felé. Isten ugyanis nem a tökéletességedet várja, hanem az őszinteségedet. A belső harcod annak a jele, hogy a Lelke már dolgozik benned, és arra tanít, hogy ne a saját erődben bízz, hanem abban a Krisztusban, aki az egyetlen kivezető út ebből a mélységből. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja