,,Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek. Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem. Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.” – (János 6,35-40)
Jézus tovább folytatja a párbeszédet hallgatóival, és azt mondja, hogy Ő az ,,élet kenyere”. Akik hozzá jönnek, eleget találnak Őbenne, hogy örökre megkaphassák azt, ami szellemi éhségüket csillapítja. Az Ő személyében benne van minden, amit kérünk. Isten igazi kenyere az ő személyében van köztük, egyébként sehol nincs. Ezért csak akkor lehet az emberé, ha őhozzá megy. Aki ezt teszi, az többé nem éhezik és nem szomjazik. Jézus magához hív minket, és akik elfogadjuk ezt a meghívást, akkor tapasztaljuk, hogy az éhség és a szomjúság megszűnik, mert, amit tőle kapunk, az Ő maga. Az Ige kifejezésre juttatja, hogy a Jézussal való személyes kapcsolat, az iránta való feltétel nélküli bizalom, a belévetett hit által lesz az ember az örök élet részesévé. Keressük ma is Őt, halljuk meg hívását! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szatmár-Kültelek