„Készíts oltárt a füstölőszerek elfüstölögtetésére is. Akácfából készítsd. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölőszert. Akkor füstölögtesse, amikor a mécseket rendbe teszi. Úgyszintén, amikor Áron este fölteszi a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen illatáldozat legyen ez az Úr előtt nemzedékről nemzedékre.” – (2 Mózes 30,1. 7-8)
Isten részletes utasításokat adott Mózesnek a szent sátor minden tárgyára, köztük az illatáldozat oltárára. Ez az oltár nem volt nagy, de rendkívüli jelentőséggel bírt. Rajta minden nap reggel és este tömjén égett, amely jó illatként szállt fel Isten elé.
Ez a füstölő a szentek szentjének bejáratánál állt. Azon a helyen, ahol az ember és Isten közötti találkozás történt. A Szentírás más részein a füstölő az imádság jelképe (Zsolt 141:2; Jel 5:8). Az oltár tehát arra emlékeztet bennünket, hogy Isten vágyik a vele való közösségre, és hogy a mi imádságaink, dicséreteink és könyörgéseink illatáldozatként szállhatnak fel hozzá.
Áronnak naponta kétszer kellett füstölőt tennie az oltárra. Ez a rendszeresség arra tanít, hogy a kapcsolatunk Istennel nem esetleges, hanem folyamatos, naponta megújított valóság.
Az illatáldozat előképe volt Krisztus tökéletes engesztelő áldozatának, és annak, hogy Ő imádságban és könyörgésben most is közbenjár értünk az Atyánál. Ezért arra hív ma bennünket, hogy Krisztus által közeledjünk Istenhez, tudva, hogy imádságainkat Ő teszi kedvessé az Atya előtt. Ámen
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja