,,Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat!De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” – (Lukács 19, 37-40)
Jézus bevonul Jeruzsálembe – nem lóháton, nem harci díszben, hanem egy szamárcsikón. A tömeg ujjong, a tanítványok dicsőítik, a farizeusok pedig csendre akarják inteni őket. De Jézus azt mondja: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.”
Isten igazsága nem hallgathat. Az Ő szelíd Királya ma is jön – nem fegyverrel, hanem békességgel. Nem kényszerít, hanem hív. A kérdés pedig ma is ez: Helyet adunk-e Neki a szívünkben?
Sokan ma is ünneplik, de kevesen követik. Nem elég „hozsannát” mondani – Jézust követni kell a hétköznapokban is. Alázattal, szeretettel, engedelmességgel.
Ne engedjük, hogy a kövek helyettünk kiáltsanak! Legyen életünk tanúságtétel arról, hogy valóban hisszük: „Áldott, aki jön az Úr nevében!” Ámen.
Gáti Gábor,
Halmi