,,A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” – (Lukács 15,21)
A tékozló fiú története Jézus egyik talán legismertebb példabeszéde közzé tartozik. Így is lehetne nevezni: evangélium az evangéliumban. Tulajdonképpen megmutatja számunkra, hogy milyen is a mi Istenünk, és megtanít arra, hogy hogyan kell megbocsájtani és szeretni. Hiszem, hogy sokunknak ez az első dolog, ami eszünkbe jut ennek a történetnek hallatán, az a megbocsájtás. Megbocsájtani, elfeledni a minket ért sérelmeket és bántásokat azonban nem is olyan könnyű. Hányszor hallani, „amíg én élek, nem bocsájtom meg neked, amit velem tettél”. Talán pontosan ezt érezhette ez az apa is, amikor fia elé állt, és ki kérte a reá eső részt. Jézus korában nem volt szokás, hogy egy apa még életében szétossza a vagyonát gyermekei között. Mert ha a sorok mögött olvasunk, ez a fiatal fiú mintha azt mondta volna, „nem győzőm már kivárni, hogy meghalj. Én a pénzed akarom.” Fájó, de ma is egyre többször csak ez kell, gyermekeinknek, családtagjainknak, a pénz, a vagyon. És ebből adódik a legtöbb viszály, keserűség, és harag. Tudni kell megbocsájtani, Krisztus is erre nevel és tanít, már akkor is amikor a mindennapi imádságunkban, a „Mi atyánkban azt fogalmazza meg, Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.” Megtudsz bocsájtani? Itt a böjti időszak, engedd, hogy az Úr formáljon az ő akarata szerint. Isten mindig megelőz bennünket, hiszen a lépés előny az nála van, fogadd el az ő tárt karokkal való ölelését, és mond el te is a tékozló fiúval együtt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam”. Meglátod, Ő mindig haza vár. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob