„Ekkor azonnal megnyílt a szája, megoldódott a nyelve, és áldotta Istent.” – (Lukács 1,64)
Egy csodálatos Igeszakasz áll ezen alkalommal előttünk, amely Zakariás és Erzsébet áldásban való részesüléséről szól. Az Úr különös gondviselése volt a család életén, hiszen gyermekáldásban részesültek. Isten útjai csodálatosak, és embereket használ fel mindig az ő munkájában, hogy mindezekben megnyilvánuljon az Úr szeretete. Ezt történt e család életében kétszeresen is. Zakariás némasága egy jel és egy bizonyosság afelől, hogy az Úr üzenni akart és felkészíteni a családot a csoda megélésre. Így történt ez Zakariásnál is, aki egyrészt a gyermek születésének örvendett és annak, hogy újra megszólalhatott és feloldódott némasága. Első dolga pedig az volt, hogy magasztalta az Urat, hiszen felismerte, hogy az életében az Úr csodásan működik.
Testvéreim! Az új esztendő első napjaiban az Ige arra hív bennünket, hogy felismerjük mi is többszörösen az Úr tetteid. És hogyan? Hittel, ahogy Zakariás is tette: áldotta az Urat. Nekünk is ma ez a feladunk, hogy hittel és hálaadással fogadjuk az Úr csodálatos tetteid életünkben. Mindeközben pedig ne feledjük az énekünk szavait sem, ami az Igénkhez kapcsolódik:
„Ne félj tehát, kicsiny csapat,
Ha rád felleg borul,
Kegyelmet rejt, s belőle majd
Áldás esője hull!
Bízzál az Úrban, rólad Ő
Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt
Szent arca rejtezik!” (MRÉ 458:3)
Legyen így szívleljük meg a mai Igét és zárjuk szívünkbe az evangéliumot. Ámen
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd