,,Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből. És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez.” – (Lukács 13,10-17)
A történet egy teljesen hétköznapi vallásos alkalmon játszódik. Szombat van, Jézus tanít a zsinagógában. Ott van egy asszony is, aki tizennyolc éve beteg: görnyedt, nem tud kiegyenesedni. Valószínűleg mindenki ismeri, és éppen ezért talán már senki nem veszi igazán észre. Ott van – de láthatatlanná vált. Jézus azonban meglátja. Nem az asszony kér segítséget, nem kiált, nem lép elő. Jézus az, aki észreveszi, megszólítja, és magához hívja. Ez már önmagában evangélium: Isten nemcsak azokra figyel, akik hangosan kérnek, hanem azokra is, akik régóta csendben hordozzák a terheiket.
Jézus ezt mondja neki: megszabadultál betegségedből. És amikor megérinti, az asszony azonnal kiegyenesedik. Nemcsak meggyógyul, hanem felegyenesedik – testben és méltóságban is. Az első reakciója pedig az, hogy dicsőíti Istent. A szabadítás mindig Istent dicsőítő élethez vezet. A zsinagóga vezetője azonban felháborodik, mert mindez szombaton történt. Számára fontosabb a szabály, mint az ember. Jézus válasza éles, de igaz: ha egy állatot megszabadítanak szombaton, mennyivel inkább szabad egy embert, Ábrahám leányát, megszabadítani a megkötözöttségből. Jézus ezzel világossá teszi: Isten parancsai nem az élet ellen vannak, hanem az életért! A vallásosság akkor válik veszélyessé, amikor már nem gyógyít, hanem megkötöz. Amikor rendet őriz, de nem szeretetet. A történet végén kétféle reakciót látunk: egyesek megszégyenülnek, mások örülnek. Ugyanaz a Jézus, ugyanaz a csoda – mégis egészen más szívvel reagálnak rá. Ez ma is így van. Jézus jelenléte mindig megmutatja, mi van a szívünkben. Ámen.
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes