„Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie!” – (ApCsel 22,22)
Pál apostol jeruzsálemi beszédének ez a pillanata megrendítő. A tömeg addig türelmesen figyelte őt, amíg saját megtéréséről és Isten hívásáról beszélt. Ám amikor elmondta, hogy az Úr a pogányokhoz is küldte, az emberek felháborodtak. Nem tudták elfogadni, hogy Isten kegyelme mindenkié, még azoké is, akiket ők méltatlannak tartottak.
Ez a történet ma is kérdést intéz hozzánk: kinek engedjük meg a szívünkben, hogy Istenhez tartozzon? Előfordul, hogy mi is felállítunk láthatatlan határokat. Vannak emberek, akiknek hibái, múltja vagy szokásai miatt nehezebben hisszük el, hogy Isten szeretete őket is ugyanúgy keresi. Pedig az evangélium lényege éppen ez: Isten Krisztusban mindenkihez lehajol, és olyanokat is megszólít, akiket a világ félretolna.
Pál története arra bátorít, hogy engedjük, hogy Isten szemével lássunk. Hogy felismerjük: az Ő kegyelme nem emberi elfogultságokon múlik. Amikor valakit elutasítanánk, jusson eszünkbe, hogy Isten bennünket is akkor szeretett, amikor még távol voltunk Tőle. Ha Ő akkor sem fordult el tőlünk, mi hogyan tennénk ezt másokkal?
Kérjük ma a Szentlelket, hogy tágítsa a szívünket. Hogy ne féljünk kimondani: Isten országa nagyobb, mint a mi elgondolásaink, és Krisztus mindenkihez szól, aki kész meghallani Őt. Legyünk olyan tanúk, akik nem zárnak ki senkit, hanem hitelesen közvetítik az Atya határtalan szeretetét. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony