„Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül, és ránézvén Jézusra, amint ott járt, monda: Íme az Isten Báránya! És hallá őt a két tanítvány, amint szólt, és követék Jézust.” – (János 1, 35-37)
Keresztelő János a Jordán partján van, ahol tömegeket keresztel a bűnök bocsánatára és megtérésre. Jézus éppen arra járkál, s amikor János megpillantja, többször is kijelenti felőle, hogy Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, Ő az Isten Fia.
János tanítványai közül ketten ott vannak és hallják mindezt, s ekkor történik valami különös dolog. A két tanítvány otthagyja korábbi mesterét és azonnal követi Jézust. Mindezt úgy közli az evangélium, mintha magától értetődő dolog volna. Igen, merthogy az is. Keresztelő János mindvégig tisztában volt azzal, hogy mi az ő feladata. Ő csak útkészítője a Messiásnak, semmivel sem több, tanítványait sem akarta egy pillanatig sem magához láncolni, őket is Jézushoz kívánta vezetni, felkészítette őket a Jézus követésére. Ezért van az, hogy itt minden olyan magától értetődő, természetes folyamatként áll előttünk.
Nagy dolog az, amikor valaki tisztában van földi küldetésével, amikor nem téveszt szerepet, tudja mi dolga van ezen a világon. Az Istennel szoros közösségben levő ember ilyen. János sem magától jött erre rá, hanem sok imádság, böjt, állandó istenkeresés, önmegtartóztató, szent élet vezetett el oda, hogy Isten világosságában járva tisztán látta a maga helyét és küldetését ebben a világban. Vajon ez jellemezte-e a mi életünket is ebben az esztendőben? Nem tévesztettünk szerepet sohasem?
A másik dolog, amit meg kell szívlelnünk nekünk is az az, hogy szolgálatunkkal soha ne magunknak gyűjtsünk híveket, szolgálatunkkal ne magunkhoz édesgessük az embereket, akár otthon a családban, akár a munkahelyen vagy éppenséggel a gyülekezetben, ahova tartozunk, hanem mindig csak egy mankó, -egy nagyon fontos mankó ugyan, de nem több-, legyünk embertársaink számára. Készítsük számukra az utat, amelyen eljuthatnak a célba: Jézus Krisztushoz, a Messiáshoz.
Az esztendő utolsó vasárnapján adjunk hálát Istennek, hogy adott számunkra olyan személyeket, akik segítettek minket Krisztus közelébe jutni, és azért is mondjunk köszönetet, ha mi lehettünk sokak számára a Krisztushoz segítő mankó. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos