„A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. De a százados meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.” – (ApCsel 27,42-44)
A vihar tépte hajón a katonák úgy döntöttek megölik a foglyokat, hogy senki se szökjön meg. Emberi logika szerint ez volt a „biztonságos” megoldás. De Isten másképp gondolkodott. A százados, akit Isten Lelke indított meg akarta menteni Pált, ezért megakadályozta a tervet. Végül mindenki épségben partra jutott, még ha deszkákra kapaszkodva is.
Ez a jelenet arról beszél, hogy Isten szabadítása sokszor a legkisebb emberi döntéseken keresztül érkezik. Nem mindig látványos csoda, néha csak annyi, hogy valaki megáll és másként dönt, mint amit a félelem diktálna. A százados nem is sejtette, hogy eszköze Isten nagyobb tervének, mégis általa őrződött meg a teljes társaság élete.
A történet üzenete ma így szól: Isten ott is dolgozik, ahol mi csak romokat és fenyegetést látunk. Lehet, hogy épp most érzed úgy, hogy az életed hajója darabokra törik. Mégis, Isten képes vezetni, és képes megtartani, akár „deszkákon”, akár olyan emberek által, akikről nem is gondolnád.
A megmenekülés végül nem a hajó épségén múlott, hanem Isten hűségén. Ő az, aki átvisz a viharokon, és partra segít akkor is, amikor a saját erőnk már kevés. Bízz benne, mert amit Ő ígér, azt véghez is viszi. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony