,,De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni népének és a pogányoknak.” – (ApCsel 26,22-23)
Adventi időszakunk vége felé közeledünk. Karácsony szent ünnepének ajtaja előtt állunk. Minden ember szívét a szeretet, a melegség, a család iránti érzett szoros elköteleződés keríti hatalmába. Ugyanakkor a hála és az emlékezés arra, hogy egykor az Örök Isten elküldte az ő egyszülött Fiát erre a földre a mi megváltásunkra. És ezt az örömteljes érzést most Pál az igében a maga bizonyságtételén keresztül fájdalommal és keserűséggel fűszerezi meg, amikor rámutat Krisztus szenvedésére.
De Krisztus szenvedése nem a vereség jele volt, hanem Isten üdvözítő tervének beteljesedése. Mert őt a halál nem tarthatta fogva: feltámadásával Ő lett az első, aki új életre kelt, reménységet nyitva minden ember számára. Ez a feltámadott Krisztus világosságot hirdet, nemcsak egy népnek, hanem minden népnek. Itt értjük meg az angyal karácsonyi öröm üzenetének lényegét: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.”
Karácsonykor a Krisztusban érkező világosság keres bennünket, és azt akarja, hogy a hétköznapi szürkeségből és sötétségből a világosság, az élet felé tudjuk haladni. Legyen reményteljes, boldog és szeretetben gazdag áldott az ünnepünk. Ámen.
Dohi Vilhelm Arnold,
Szamosdob