,,Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, aki nem értett egyet a többiek döntésével és eljárásával, mert várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Azután levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltban, amelyben még soha senki sem feküdt. Az ünnepi előkészület napja volt, és hamarosan kezdődött a szombat. Elkísérték őt az asszonyok, akik együtt jöttek Jézussal Galileából, és megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint” – (Lukács 23,50-56)
Probléma megoldva. Érkezhet egy új fejezet. A zsidók királyát keresztre feszítették, az írástudók boldogok, hiszen végre valahára megszabadultak egy nem kívánt személytől, attól, aki az utolsó időkben nagyon sok port kavart. Kész,vége, meghalt, nincs többé gondunk rá!
A szentírás mégis arról tanúskodik, hogy a keresztre feszítés után, nem mindenki nyugodott bele Jézus halálába. A tanítványok serege szétoszlott, az asszonyok pedig tehetetlenül nézték az eseményeket. Azonban volt egy személy, akit Józsefnek hívtak, Arimátiából származott, és az az ember, akit igaznak említ a Szentírás, meg akarta adni Jézus testének a végtisztességet. Nem cselekszik saját feje szerint, mintha tudná, hogy az ilyen ,,Jézusi” magánakcióknak csúnya következménye van, elmegy Pilátushoz, a római helytartóhoz, és tisztességesen elkéri Jézus testét. Pilátus mintha lelkiismeretét akarta volna nyugtatni, gondolkozás nélkül beleegyezik abba, hogy Jézust méltóképpen temessék el. Gyorsan leveszik a megkínzott testet, begöngyölték gyolcsba, és helyezték egy új sírboltba. A sír szájához hengerítik a hatalmas követ, és ezzel elveszítik Jézust szemük elől, rájuk nehezedik az elhagyatottság érzése, amit még nem tapasztaltak. Egyedül Jézus nélkül.
De nemcsak ez nehezedik rájuk, hanem a tisztességes temetés nehezen megoldható feladata is nyomasztja őket, hiszen nem tudták Jézus testét bebalzsamozni, úgy, ahogy annak idején ez szokás volt. A temetést csak félig-meddig tudták elvégezni. Várhatnák azt, hogy Isten szemük láttára csodát tesz, hogy feltámasztja Jézust, visszaadja az Ő életét. De a gyász, a szomorúság és a sietség annyira beárnyékolja a szívüket és látásukat, hogy arra nem tudnak figyelni, hogy ez Istentől van. Nem tudják felfogni azt, hogy Istentől van az, hogy az idő ilyen gyorsan telik, nem tudják felfogni, hogy ebben a nehéz helyzetben is Isten az, aki irányítja a szálakat és nem engedni meg nekik, hogy Jézus testét bebalzsamozzák. Ők nem tudták ezt.
Mi tudjuk, akik az Újszövetség emberei vagyunk és a Szentírást Isten kegyelméből naponként fordíthatjuk, lapozhatjuk, hogy hiábavaló lett volna minden, hiszen 3 nap ígérete szerint feltámad. Ezért nem kellett bebalzsamozni a testét, ezért alakította Isten a forgatókönyvet úgy ahogy. Ezeket tudva ne a szomorúság határozza meg az ünnepre való készülődésünket, hanem az öröm, hogy Jézus feltámad a halottak közül és beragyogja a mi életünket! Ezért ne szomorkodj, csak higgy! Ámen.
Maior Erneszt Dániel,
Szamos-negyed