,,Hagyjatok békét e kisgyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyeknek országa” – (Máté 19,14).
Gyermekkorban ráutaltak voltunk szüleinkre, nagyszüleinkre, nevelőinkre, kevés gondunk volt a játszáson és a tanuláson kívül. Igy is szoktuk mondani: boldog gyermekkor. Rácsodálkozva a világra a legjobbat láttuk mindenben, Legkisebbik unokám nemrég töltötte az egy évet, még nem beszél, de így is megérteti magát, mutogatva és hangokat hallatva ki követeli a magáét. Szeretnénk tudni, hogy mit akar mondani, de nem értjük az ő nyelvezetét, pedig ő érti a felnőttekét.
Nem véletlen, hogy Jézushoz hozták a gyermekeket, olyan szülők, nagyszülők, hozzátartozók, akik már ismerték Jézust, tudták, hogy áldást oszt, mindenkiért imádkozik. Lelkipásztori vélemény az, hogy a gyermeket nem küldeni kell a templomba, hanem hozni. Együtt lenni Isten hajlékában és együtt imádkozni.
Meglepő: a tanítványok nem akarják Jézushoz engedni ezeket a gyermekes szülőket. Ekkor mondja ezt a híres kijelentést, amely figyelmeztetés, ugyanakkor nagy tanulságot hordoz önmagában. Olyanoké a mennyeknek országa, amilyenek a gyermekek: a ráutaltaké, a kíváncsiaké, azoké akikre még nem tapadt bűn,- az eredendő bűnön kívül-, egyszóval a tisztáké. Igaz embert nem lehet találni ezen a földtekén , de ha törekvés és akarat van bennünk erre, az már elegendő, Isten megáldja törekvésünket és erőt is ad a kísértések legyőzésére.
Uram, hadd
legyek gyenge, erőtlen,
de te erősits a hitben:
polgára lehetek a mennynek. Ámen.
Fodor Lajos,
nyugalmazott lelkipásztor