,,Dávid ezután útnak indult, Jónátán pedig visszament a városba. Dávid Ahímelek paphoz ment Nóbba. Ahímelek remegve ment Dávid elé, és ezt kérdezte tőle: Miért vagy egyedül, és miért nincs veled senki?” – (1 Sámuel 21,1-2)
Voltál már testvérem kiszolgáltatott helyzetben, érezted már magad egyedül, voltál már magányos, kétségbeesett? Mit tesz ilyenkor a kétségbeesett ember? Elkezd kapkodni, kapálózni, hogy mentse magát. S ilyen helyzetben sajnos nem mindig a helyes döntést hozzuk meg. Az előttünk álló igeszakaszban éppen ez derül ki Dávidról, aki oly sokszor megvallotta Istenbe vetett bizalmát. A felolvasott igeversekben azonban, sok mindenről olvasunk, csak éppen arról nem, hogy Dávid Istenhez imádkozna, és tőle kérne tanácsot. Pedig, igazán nehéz helyzetben van. Tudja, hogy ő lesz király, mert Isten ezt megígérte, csakhogy ebből jelen helyzetben semmit nem lát. Sőt, Saul király meg akarja öletni, s ezért menekül. Dávid egyedül van, segítség, barátok nélkül, fegyvertelenül, kiszolgáltatottan. Szorongatott helyzetben van, s az Isten ígéretéről megfeledkezik. Fél attól, hogy mi lesz, ha Saul őt megöleti. Élete igazán nagyon mély pontra kerül. S ebben a helyzetben távol van tőle a Mindenható. A halál árnyékának völgyében járva kapkod. Mennyire reális a Biblia, nem szépít, nem titkol el semmit. A híres király, aki mindig Istenbe kapaszkodott, és Benne bízott, mély ponton van, és kapkod, s ebben a kapkodásban nagyot hibázik. Menekülés közben elmegy a szentélybe Nób városába, Ahimélek paphoz, aki csodálkozik, hogy Dávid egyedül van. S Dávid félelmében hazudik, azt hazudja, hogy őt a szentélybe Saul küldte: A király bízott rám valamit, és azt mondta nekem: Senki se tudja meg azt a dolgot, amiért elküldtelek, és amit parancsoltam neked. Ezért a szolgákat elküldtem erre és erre a helyre. Pedig nem igaz. S ennek a hazugságnak meg is lesz a következménye! De miért is írja le a Biblia Dávidnak ezt a bukását szépítés nélkül? Nem azért, hogy ezt a rossz példát kövessük, hanem azért, hogy ebből okuljunk. A hazugság a Szentírás szerint bűn, s azt ítélet követi. Nincs olyan, hogy kivéve ha…..A hazugságra nincs mentség. Isten őrizzen minket ettől. Dávidnak is megvolt ezért a büntetése, az, hogy egyedül, nyomorultul, kiszolgáltatottan érezte magát, s ebben a helyzetben sehol nem érezte az Úr jelenlétét. De az Úr mégis szereti, bukásai, hibái, rossz döntései ellenére is. Az Úr szeretetének, kegyelmének köszönhetően Dávid megmenekül. Véghez viszi a tervét, Dávid lesz Izráel királya. A tanulság! Kétségbeesett helyzetben vagy testvérem? Nyomorultul, elesetten, kiszolgáltatottan érzed magad? Ne kapkodj, ne ess pánikba! Emlékeztesd magad az Úr ígéreteire, és bízz Benne! Kapaszkodj az Úrba, mert Ő szeret, hibáid, bukásaid ellenére is. Őszintén tárd ki a szíved előtte, mert a hibákra van bocsánat, s amit Ő megígért, az úgyis lesz! Veled van, és soha nem hagy el! Rá számíthatsz. Kérd hát az Ő tanácsát, útba igazítását! Ámen.
Maior Ildikó,
Szatmás-Szamosnegyed