„Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nekik: szentek legyetek, mert én az Úr a ti Istenetek szent vagyok.” – (3Móz 19,2)
Amikor szentről olvasunk, hallunk, leggyakrabban azok az ábrázolások jelennek meg előttünk, amelyeket más keresztyén testvéreink templomában láthattunk. Ezekben az ábrázolásokban, a szent alakja hátterében, rendszerint élete és a nevéhez fűződő csodatett jelenik meg. Ha ezeket a képeket társítjuk mai igénk gondolataival, akkor azt hiszem, szomorúan állapíthatjuk meg: mi sohasem leszünk ilyenek. Hiszen nemhogy csodákra nem vagyunk képesek, de egy napunkat sem tudjuk úgy leélni, hogy Isten szentsége láthatóvá váljék rajtunk.
Ugyanis nem csak a fenti igében, de a Szentírás egészében Isten mérceként jelenti ki magát: szent vagyok, szentek legyetek. De hát, hogyan is lehetnénk szentek, ha napról napra növeljük tartozásunkat és Isten törvényének nem tehetünk eleget? Túl sokat kérsz Uram – szólal meg a belső hangunk!
Némiképp feloldja feszültségünket az az igazság, hogy Isten szentsége azt jelenti, hogy Ő tökéletes. A mi szentségünk pedig tulajdonított szentség, vagyis Isten a mi tökéletlenségünket használja fel, hogy képviseljük, láttassuk őt ebben a világban, vagyis, hogy odaéljük őt mások elé. Olyan ez, mint a mozi vetítővászna, amelyre képet, filmet vetítenek. A kép nem a vászoné, a vetítőgép sugározza oda, de mégis a vásznon válik láthatóvá. Isten képe is csak rajtunk keresztül válik láthatóvá mások számára. Ez a feladatunk ma is, tükrözni azt, aki Ő maga. Ámen.
Kala Noémi Katalin,
Tamásváralja